Bókay Antal

Énszerkezet, önteremtés - József Attila üzenete

IV. 4. A világ és én viszony szétesése; a belsővé vált tárgyak költészete

Az 1934-es év azonban több szempontból is válságos idő volt, személyes, történelmi, szellemi és tárgyi okok arra kényszerítették a költőt, hogy újragondolja a tárgyias költészet mögött rejlő teljes rendszert. Ennek a válságnak egy nagyszerű vers lett a terméke, egy olyan költemény, amelyről ma sokszor érezzük úgy, hogy a legfontosabb, a legjelentősebb József Attila-mű. Ez az Eszmélet. Első fele ugyanúgy, mint a Téli éjszaka, hitet tesz a szerkezetnek, a világ lényegi összefüggésrendszerének megtalálása mellett:

"Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált."

A hetedik, a vers közepe utáni szakasz azonban egy mindent leromboló felfedezéshez vezet. Az első négy sor még a rend, a megalapozó szerkezet állítása:

"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke"

De ezt a belátást egy újabb égre tekintés és egy újabb belátás követi:

"és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol."