Alonso elárulta, mi a visszatérésének fő oka
A kétszeres világbajnok félretette egyéb projektjeit, amelyeket majd az F1 után újra elővesz.
A kétszeres világbajnok félretette egyéb projektjeit, amelyeket majd az F1 után újra elővesz.
A Williams FW43B nagyon gyors is tud lenni, de csak ha jó irányból fúj a szél.
Több érdekes technikai megoldást vonultattak fel a csapatok a tesztelésen, bemutatunk néhányat.
Helmut Marko szerint még mindig a Mercedes az esélyes a Forma-1-ben, viszont a saját autójukat kiszámíthatóbbnak tartja a címvédőénél.
A négyszeres világbajnok szerint a kevés kilométer ellenére hasznos volt a bahreini teszt.
Akadnak még tisztázandó kérdések, de a döntés csak formaságnak tűnik.
A Mercedes csapatfőnöke szerint nem kényelmesedtek el, Bottas tanulna a hibákból.
Brivio és Budkowski is motiváltnak tartja a kétszeres F1-es bajnokot a tesztelés láttán.
Az autó hátsó részének instabilitását mindkét pilóta többször is tapasztalta, de a hibát egyelőre nem sikerült kijavítani.
A finn pilóta már korábban is utalt rá, hogy másként áll a 2021-es idényhez, mint a korábbiakhoz.