Vettel korábban pánikba esett volna attól, ami a tesztelésen történt vele
Ezzel szemben most úgy van vele, nem tehetnek mást, el kell fogadniuk a helyzetet.
Ezzel szemben most úgy van vele, nem tehetnek mást, el kell fogadniuk a helyzetet.
Mattia Binotto szerint fejlődtek, a versenytempó azonban nem tűnt jónak.
A 2007-es világbajnokon múlt, hogy nem lett nagy baleset a Ferrari pilótájának manőveréből.
A Red Bull nagyon erősnek tűnik, a címvédő valószínűleg jobb, mint amilyennek mutatja magát.
Binotto és a vasárnapi mezőny többi tagja reagált a tesztelés fináléjának eseményeire.
A holland pilóta szerint nem szabad elhamarkodott következtetést levonni a tesztből.
Főnöke méltatta a gyors reakció láttán, nem aggódik a szombati hátrányuk miatt.
Frissülő képválogatásunk a Forma-1 utolsó előszezoni tesztnapjáról.
Véget ért a Forma-1 idei előszezoni tesztje, de nem mindenki lehet boldog az első verseny előtt.
Murray Walker több mint két évtizeden keresztül közvetítette az eseményeket hazájának.