A Honda már jobb, mint a tavalyi Mercedes, kérdés, hogy az ideit legyőzi-e
A japánok technikai igazgatója is bizakodik, és elégedett a bahreini teszten látottakkal.
A japánok technikai igazgatója is bizakodik, és elégedett a bahreini teszten látottakkal.
Az Alpha Tauri is felzárkózhat a Forma-1 egyre sűrűbb középmezőnyéhez.
A Scuderia fejlődött az idei szezonra, de megtette ezt a Mercedes és a Honda is, vélik.
James Vowles és Andrew Shovlin értékelte a tesztelést, szoros világbajnokságra számítanak.
A szezon egyik leghosszabb és leggyorsabb pályájának ígérkezik a Vörös tenger partján.
A német pilóta szerint a többi csapat sem tudott maradéktalanul felkészülni a szezonra.
A Hungaroringen Alonso és Hamilton, valamint az F1 egésze is megjavíthat egy-egy csúcsot.
Helmut Marko szerint a versenyeken azonnal gyors lehet a mexikói, és megszorongathatja Verstappent.
Mattia Binotto csapatfőnök a hosszú távú célok szem előtt tartását hangsúlyozta.
A Pirelli számított rá, hogy nem sikerül elérni az előirányzott leszorítóerő-veszteséget.