Rogán Antal: A baloldal Magyarország kárára akart előnyhöz jutni
Az uniós csúcson a józan ész győzött, emiatt pedig Soros György csalódott, erről is beszélt a miniszter.
Az uniós csúcson a józan ész győzött, emiatt pedig Soros György csalódott, erről is beszélt a miniszter.
A bevándorláspárti milliárdos szerint a saját szempontjából a „lehető legrosszabb kompromisszum született”.
A vakcináról hazudott a 444.
Elődje is Soros embere, ő Joe Biden leendő amerikai elnöknek fog dolgozni.
Az Európai Bizottság óriási erővel próbálja keresztülverni a Soros-tervet, és 34 millió migráns betelepítését, miközben a koronavírus-járvánnyal nem foglalkoznak, még az első vakcináról is lemaradtak.
Ingyen lakás, segélyek, szavazati jog - ezeket adná több tízmillió betelepített migránsnak az EU. A brüsszeli terv árát Európa örök időkig fizetné.
A kommunikációs szakember szerint ez nem más, mint örökéletig tartó adósrabszolgaság.
A Kontra tényfeltáró cikkében bemutatja, milyen eszközökkel próbálják egymás ellen fordítani a romákat és nem romákat.
Az Európai Bizottság egyértelműen kimondta, bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát.
Az Amnesty, a TASZ és a Helsinki Bizottság még egy közösségimédia-bejegyzést sem írtak a kárpátaljai magyarok hatóságok általi megfélemlítése miatt.