Sörosztogatás vezetett több száz ember halálához a cári koronázáson
II. Miklós szinte még el sem kezdte az uralkodását, amikor máris egy véres esemény kapcsolódott a cár nevéhez.
II. Miklós szinte még el sem kezdte az uralkodását, amikor máris egy véres esemény kapcsolódott a cár nevéhez.
Néhány órával felesége halála után ölte meg magát.
A tehervonat vegyi anyagot szállított.
Hegymászás közben vesztették életüket.
Egymástól több ezer kilométerre történtek a felfoghatatlan veszteséget hozó szörnyűségek.
Halálra gázolt egy személygépkocsi egy gyalogost Mezőszilas és Dég között vasárnapra virradóra.
Egy hétfős baráti társaság halt meg. A motorcsónak vezetőjét hiába kérték, hogy lassítson, a szállodahajó kapitánya pedig nem állt meg, pedig hallotta, hogy valami nekik csapódott.
Három napig feküdtek a roncsban, a nő még életben volt, amikor megtalálták.
A legnagyobb balatoni hajókatasztrófa harminc éven át tabutémának számított a kommunista rendszerben.