Menczer Tamás: Cseh Katalin megtámadta a kárpátaljai magyarokat
A Momentum megcsinálta már ezt a Felvidéken és Erdélyben is, most Kárpátalja volt soron – közölte az államtitkár.
A Momentum megcsinálta már ezt a Felvidéken és Erdélyben is, most Kárpátalja volt soron – közölte az államtitkár.
Az ukrán oktatási miniszter a magyar kormány mindkét javaslatát elutasította - mondta Szijjártó Péter.
Nagy belpolitikai vihart okozna a szakértő szerint, ha az ukrán kormány visszalépne az ügyben.
Magyarország célja, hogy a Kárpátalján élő magyarok megőrizzék magyar anyanyelvüket.
Kijevben tárgyal a külügyminiszter.
A kárpátaljai város vezetése a szülőket is keresteti, hogy megfizettessék velük a Budapest parkban okozott kárt.
Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a lelőtt repülőgép feketedobozait, ha Iránban nem sikerül kinyerni az adatokat.
A papon kívül három magyar tanárt is beidéztek a kijevi rendőrparancsnokságra egy meg nem nevezett büntetőügyben.
Az ukrán rendőrparancsnokság kijevi főosztályára idézték be őket kihallgatás céljából, egy nem nevesített büntetőügyben.
Kijev nem teljesíti maradéktalanul az Európa Tanács Velencei Bizottságának elvárásait, és továbbra is diszkriminál.