A gyümölcsök mellett a börtönök is több különös bűncselekmény középpontjába kerültek már. Az nem ritka, hogy a börtönben ülő bűnözők ki akarnak szökni, az viszont igen, hogy valaki szánt szándékkal akar bejutni a börtönbe. Inkább szomorú, mintsem humoros James M. DeVore esete,
akit annyira megviselt az édesanyja halála, hogy részegen megpróbált bejutni a helyi börtönbe.
Miután az őrszolgálat feltartóztatta a főbejáratnál, egy mellékbejáraton is megkísérelt bejutni, sőt, még a kerítésen is megpróbált bemászni. A férfit végül elfogták, és vádat emeltek ellene. Ironikus, hogy DeVore végül így sem került be a börtönbe, mivel elvonóra küldték, és elhelyezték egy mentális egészségügyi programban.
A részeg DeVore-nál jóval megfontoltabban járt el a pennsylvaniai Anthony Miller. A férfi úgy döntött, hogy kirabol egy helyi bankot. Azonban a beszámolók szerint nagyon különös volt, hogy Miller nemcsak nagyon nyugodt volt az akciója során, de senkit nem fenyegetett meg, sőt, láthatóan nem is akart távozni a bankból a megszerzett pénzzel. Mi több, rendre azt kérdezgette, hogy értesítették-e már a rendőrséget, és amikor a rendőrök kiérkeztek, Miller szó nélkül alávetette magát az intézkedésnek.
Idővel kiderült, hogy Miller szándékosan akart börtönbe kerülni, hogy meneküljön a feleségétől.
A férfi egy töltények nélküli fegyverrel követte el a rablást, és később elmondta, a felesége rendszeresen bántalmazta őt, és azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha Miller elhagyja. A férfi úgy látta, ez az egyetlen lehetséges megoldás. Miller végül valóban börtönbe került, a felesége pedig benyújtotta a válókeresetet.
Lapozzon, a cikk a következő oldalon folytatódik!