Ezek a világhírű házak a filmrajongók kedvenc zarándokhelyei

Vágólapra másolva!
Egyes filmek vagy filmsorozatok akkora hatást gyakorolnak a közönségre, hogy sokan úgy érzik: személyesen is fel kell keresniük az azokból megismert épületeket. Olyan házakat mutatunk be, amelyek a mai napig zarándokhelynek számítanak a filmrajongók körében. Ez a fajta ismertség az ott élők számára sokszor zavaró, de akár komoly értéknövelő tényező is lehet, így talán nem véletlen, hogy az ikonikussá vált ingatlanok egyik-másik tulajdonosa az eladás mellett döntött az utóbbi időben.
Vágólapra másolva!

Carrie Bradshaw otthona- Szex és New York

A sorozat előkelő Upper East Side-i lakását valójában Manhattan másik végén, West Village-ben kell keresni. Mint a tulajdonos lánya elmondta, a forgatás során Sarah Jessica Parkernek valójában mindössze néhányszor kellett bemennie a lakásba például azért, hogy egy jelenet erejéig kinézzen az ablakon.

híres házak, híresházak, Sarah Jessica Parker is sexy in the city as she flashes bra in BTS Intimissimi campaign shoot
A Szex és New York című sorozatból megismert manhattani ház bejárata
Fotó: Northfoto

Mivel a ház összes apartmanja magántulajdonban van, ezért csak a homlokzatot, a külső helyszínt lehet megnézni, bejárni; a feljáró lépcsőt lánccal zárják el a külvilágtól, és külön felhívják a figyelmet arra, hogy mindenki tartsa tiszteletben az ott lakók magánszféráját.

A következő oldalon egy újabb,  filmnek köszönhetően világhírűvé vált házat mutatunk be! 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!