Görömbei András

A magyar népi irodalom

V. A népi irodalom élő hagyománya

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a népi írók nemzeti törekvései ellenségesnek minősültek, a szociális törekvéseiket pedig alapvetően eltorzítva kompromittálta a diktatúra, mely magát a népi írói tábort is megosztotta.

A népi írók legjobbjai műveikkel kezdettől fogva szemben álltak a diktatúrával. Illyés 1950-ben írt, 1956 november másodikán publikált verse, az Egy mondat a zsarnokságról a zsarnokság természetének világirodalmi mértékkel nézve is kiemelkedő szintű leleplezése. Bartók című versében pedig 1955-ben, a kötelező optimizmus idején mondta ki a szállóigévé vált igazságot: "Csak növeli, ki elfödi a bajt."

Németh László 1953-ban írt Galilei című drámája az inkvizíció módszereiben a kommunista diktatúra természetét is bemutatta.

Videó: Részlet a Galileiből

Rákosi Mátyás Kállai Gyulával olvastatta el a Galileit. Kállai véleménye az volt róla, hogy "a darab irodalmilag jó, de számos célzás van benne, amit a fasizmus alatt a fasizmusra értettek volna, de minthogy népi demokráciában élünk, arra értenének." A Galileit végül csak 1956. október 20-án mutatták be. A közönség azonnal felismerte a darab időszerű üzeneteit, s hatalmas lelkesedéssel fogadta.

Az 1956. októberi forradalomban a népi írók a harmadik út megvalósulásának lehetőségét látták, a nemzet újjászületéseként értékelték. A forradalom leverése után a kommunista hatalom a népi írókat tekintette fő ellenségének. 1958-ban párthatározatban ítélete el őket az "ellenforradalom" előkészítésében vállalt szerepük és a szocialista öntudat kialakulását veszélyeztető "nacionalizmusuk" miatt. A népi mozgalom és az 1956-os forradalom célkitűzései valóban közösek voltak.