Heller Ágnes

Mi a modernitás?

VII. Szabadság és egyenlőség

14. ábra

A premodern társadalmakra úgynevezett természetes hierarchia jellemző. A társadalmi rétegződésbe tehát beleszületünk. A rabszolga fia rabszolgának születik, a nemes fia nemesnek, a polgár fia polgárnak, a férfi férfinak a nő nőnek - nem pusztán biológiai vonatkozásban, hanem a társadalmi hierarchiában betöltendő szerepe szempontjából is. Mindenki azzá válik, aminek született, azaz társadalmi funkciója születése pillanatában adott. A rabszolganő a rabszolganő szerepét fogja betölteni, az angol gróf elsőszülött fia földbirtokos, másodszülött fia katona, harmadszülött fia lelkész lesz. A hierarchia csúcsán többnyire egyetlen férfi - törzsfőnök, király, császár vagy kivételesen egynéhány férfi áll. Ezekben a társadalmakban a szükségletek, továbbá a szükségletek kielégítésére szolgáló eszközök is hierarchikusan vannak elosztva és újra nem oszthatók. Például az írni-olvasni tudás a hierarchia alján tartózkodónak nem szükséglete, ezért nem is léteznek számukra a szükségleteket kielégítő intézmények. Ez a radikálisan egyenlőtlen esélyek világa, ahol ezt az egyenlőtlenséget természetesnek, esetleg Istentől elrendeltnek fogadják el.

Ennek a természetesnek hitt világrendnek oszlopait rázza meg a felvilágosító beszéd Sámsonja: minden ember egyenlően szabadnak született. Már említettem, hogy szemben azzal a mondattal, mely szerint az egyik ember szabadnak születik, a másik pedig szolgának, annak a mondatnak, hogy mindenki egyenlően szabadnak születik, nincs pozitív értelme. Azaz az értelme a tagadásban van. Azt valljuk ezzel a mondattal, hogy nem születési helyünk határoz meg bennünket. A felvilágosodás beszédfordulatai közül manapság - mondjuk Mozart Varázsfuvolájának humanizmusát elmarasztalva - sokan gúnyolják az "én ember vagyok" hitvallást. Hiszen ember, amúgy általánosságban valóban nem létezik, csak ilyen vagy amolyan ember. Ez persze jogos kifogás. Nem felejthetjük el azonban, hogy az "én ember vagyok" kijelentés is egy rejtett tagadás kifejezése. Azt jelenti: én nem jobbágyember, úr, herceg, zsidó, eretnek, paraszt vagyok, nem, én egyszerűen, mint mindenki más, ember vagyok.

Ebben a hierarchikus rend oszlopait megrázó mondatban az a gondolat is kifejeződött, hogy ami eddig természetesnek tűnt, az nem természetes - éppen az ellenkezője a természetes. Nem természetes, hogy a nőnek mindig a férfi parancsol, nem természetes, hogy alattvalók vagyunk és nem honpolgárok, nem természetes, hogy életutunkat születésünk határozza meg. Röviden: az egyenlőtlen esély nem természetes.