Vissza a country-kályhához, túl a szexszimbólumon

Korai korszakához tér vissza napjaink egyik legnépszerűbb alternatív amerikai zenekara, a minden értelemben beérkezett Wilco, Sophie Ellis Bextor pedig végre túlteszi magát saját bájos külsején, és a zenére koncentrál. Ugyancsak régi önmagát idézi a sokadszorra átalakuló Megadeth, míg Rufus Wainwright tovább tökéletesíti saját popera-koncepcióját. Továbbá Funeral For A Friend és Pink Martini a lemezajánlóban.

Funeral For a Friend: Tales Don't Tell Themselves

Várakozások: A "velszi tartomány"mindig is jól teljesített rock-fronton. Innen startolt a nyolcvanas-kilencvenes években a sajátos hangulatú hálószobazenét művelő poszt-punk legenda, a Young Marble Giants, az újhullámos-soul Scritti Politti-t vezető Green Gartside, a múlt heti lemezajánlónkban már bemutatott, világsztár Manic Street Preachers és az egészen sajátos, lökött indie-popban utazó Super Furry Animals is többek között. Aztán az ezredforduló után bekeményítettek és kicsit be is szürkültek a walesiek; a Mclusky hardcore-ba oltott Pixies melódiával még átvitte a lécet, de a Lostprophets metálosított Duran Duran próbálkozása, a metalcore Bullet For My Valentine, valamint az erős másodvonal határán egyensúlyozó emo csapat, a napokban új lemezzel jelentkező Funeral For a Friend már kevéssé nevezhetőek izgalmasnak.

Eredmény: Jóllehet a zenekar harmadik soralbumán érezhető némi halvány kísérlet a megújulásra - ami a hagyományosabb rockzene felé való fordulásban nyilvánul meg elsősorban -, azért a Tales Don't Tell Themselves még mindig egy tipikus, a stílus minden jellegzetességét felvonultató, harmadik hullámos emo zenekart mutat, kevés olyan eredeti ötlettel, ami kiemelhetné a hasonszőrű zenekarok tengeréből. Korántsem annyira slágeresek, mint a Fall Out Boy és nincs meg bennük a My Chemical Romance kreatív vénája, vagy a Panic! At The Disco fazonja és lendülete. Persze az eredetiség hiánya önmagában még nem volna probléma, az viszont már annál inkább, hogy ez a lemezen gyakorlatilag egy, igazán jó dal, vagy megjegyezhető refrén sincsen, van helyette viszont középutas, fáradt, ihlet és invenció nélküli, gyakran unalomba fulladó, szimpla rockzene.

Kiknek ajánlható: Csak a stílus feltétlen híveinek.

Olyan, mint: Egy vendéglátós emo zenekar.