Vissza a country-kályhához, túl a szexszimbólumon

Korai korszakához tér vissza napjaink egyik legnépszerűbb alternatív amerikai zenekara, a minden értelemben beérkezett Wilco, Sophie Ellis Bextor pedig végre túlteszi magát saját bájos külsején, és a zenére koncentrál. Ugyancsak régi önmagát idézi a sokadszorra átalakuló Megadeth, míg Rufus Wainwright tovább tökéletesíti saját popera-koncepcióját. Továbbá Funeral For A Friend és Pink Martini a lemezajánlóban.

Megadeth: United Abominations

Várakozások: A '80-as évek elején a Metallicából kirúgott gitáros-énekes, Dave Mustaine által alapított thrash metál banda, a Megadeth az elmúlt több mint két évtizedben nem kevesebb, mint 20 millió eladott lemezt tudhat magáénak, tíz korongjából öt platinastátuszt ért el, de szakmai elismerésből sem volt kevés, csak Grammyre hét alkalommal lettek jelölve A legjobb metál előadás kategóriájában. Sokszor emlegetik együtt őket a Metallicával, a Slayerrel és az Anthrax-szel a thrash metál műfaj négy meghatározó bandájaként. Dave Mustaine nehéz természete bizony felemésztett 21 zenésztársat az évek során, de karizmatikus egyénisége, a zúzdaként ható zene, nem beszélve a sokszor odamondogatós, a kor aktuális politikai erőit rendszeresen bíráló dalszövegekről - ezek mind biztosították a helyét a metál zene élvonalában. Legutóbb 2004-ben adtak ki sorlemezt, bár azt is főleg kiadói kötelezettségek végett, akkoriban épp szólóterveket szövögetett Mustaine. Annyira, hogy a The System Has Failed megjelenése után azonnal be is jelentette, hogy ez volt az utolsó Megadeth-korong, jön még egy búcsúturné és utána már csak saját nevén ad ki lemezeket. A terv nem jött be, a zenekar együtt maradt, bár a felállás megint átalakult, 2006-ban a Roadrunner Records pedig leszerződtette őket. Mustaine folyamatosan húzta-halasztotta a megjelenést, majd egy évnyi tökölés után május 14-én landolt a lemezboltokban a United Abominations címre hallgató tizenkettedik stúdiólemez.

Eredmény: A Rust in Peace vagy a Peace Sells...But Who's Buying anyagok zenei világához hasonlítják sokan, nem véletlen, hiszen erősen érezhető a gyökerekhez való visszatérés, a zúzósabb témák előtérbe kerülése és az elmúlt éveket meghatározó lágyabb dalok lemaradása a lemezről, Dave Mustaine kezd visszatalálni önmagához. Végre nem a slágerekre gyúrtak, hanem az alapokat keresték meg. Új zenésztársaiban is megfelelő csapattagokra lelt, elsőre lejön a zenekar egysége. Első kislemezként viszont egy régi darabot bányásztak elő az 1994-es Youthanasia lemezükről, az A Tout Le Monde-ot, melynek idei átdolgozásában a Lacuna Coil énekesnőjét, Cristina Scabbiát vonták be duettpartnernek. Talán ez a lemez egyik legkommerszebb felvétele, amit szerencsére ellensúlyoz a Gears of War vagy az oldschool elemekkel átszőtt Washington Is Next!. Odamondogatás ezen a korongon sem marad el: már a cím az ENSZ politikai tehetetlenségét emeli ki, de az említett Washington Is Next! vagy az Amerikhastan is erős bírálat az amerikai vezetői éra irányába. A négy éves kihagyás mindenképp jót tett Mustaine-nek: erőre kapott és végre nem próbált megfelelni holmi divathullámnak, hanem azt csinálja, amiért sokan megszerették: brutális heavy metált.

Kiknek ajánlható: Annak, aki az oldschool metálon nevelkedett, a Megadeth nevét nem kell sulykolni. Az időközben elpártolt rajongóknak mindenképp ajánlatos darab, mert még az is lehet, hogy ennek hatására a régi Megadeth-bakeliteket is leporolva hallgatják majd újfent.

Olyan, mint: A Megadeth gyermekkorában, a nyolcvanas évek vége magasságában.