Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Nem lesz hősi halott
Németh Lehelnek elsősorban a jóga volt a segítségére, amikor megtudta, hogy a rádióbemondói álmai dugába dőltek.
Ám jógikus mentalitással sem képes elfogadni azt, amit Possert Emília a fejébe vesz: operaénekest akar faragni a tanítványából.
Németh Lehel már eldöntötte: ha már rádióbemondó nem lehet, akkor táncdalénekes lesz. Miközben az operai hangképzés három hónap után olyan sérüléseket okoz a hangszálain, amelyeket gégész orvosol egy hosszabb kezelés során. Possert Emíliától elbúcsúzva néhány hónapig egy számára alkalmas tanárhoz, Vályi Évához is eljár, ahogy beszédtechnikájának fejlesztése érdekében a Színház- és Filmművészeti Főiskola kiváló beszédtanáránál, Fischer Sándornál is megfordul.
Aztán idővel rájön: műfajában nem biztos, hogy a hang az elsődleges. Fontosabb az egyéniség, a kisugárzás.
1956. október 23-án a gyári kollégáival együtt vesz részt a tüntetésen a Műszaki Egyetem előtt. A tömeg aztán magával sodorja a Parlament elé, eljut a rádióhoz is, tanúja lesz, miként eszkalálódik a helyzet. Elmondása szerint az első halott, aki ott esik össze a lábainál, egy kiskatona.
Akkoriban születik gyermeke Álmos fivérének. Németh Lehel naponta jár tápszerért és kenyérér. A harci helyzetről, egyéb történésekről, a sorban állóktól értesül. Hallja, hogy már gyerekek is vannak a szabadságharcosok között.
Később úgy emlékezett, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni: nemrég húzott le két évet a katonaságnál, neki is fegyvert kell ragadnia. Otthon magához veszi az iratait s egy tőrt, amelyet addigi egyetlen, a DISZ által szervezett balatoni nyaralásán vásárolt.
A körút felé veszi az irányt, ott a legerősebb a fegyverzaj. Golyók röpködnek a feje felett, mindenütt kiégett tankok, teherautók, roncsolt testű halottak járdán, úttesten.
Egy kapualjba húzódik, majd óvatosan megindul hazafelé.
Egy kis swingesség
1957 tavaszán az Országos Rendező Iroda (ORI) szervezésében Csillagvizsgáló címmel könnyűzenei koncertet rendeznek a Zeneakadémián, a fellépők közé pedig a hivatásos énekesek mellett néhány képességes amatőrt is meghívnak.
A Vasas Művészegyüttesben némileg ismertté lett Németh Lehel is az utóbbiak között van. A népszerű Martiny együttes kíséretével a Rumba negra című számot adja elő. Sikeres fellépését követően bekerül Nádas Gábor, számtalan sláger zeneszerzőjének kvintettjébe, akikkel több rádiófelvételt készít, köztük Nádas Gábor Kicsit szomorkás a hangulatom máma című szerzeményét is magnószalagra énekli.
Németh Lehelt meghívják a Magyar Televízió első, 1957-es szilveszteri műsorába is. Majláth Júlia-Harsányi Béla Az igazi jazz című szerzeményét adja elő.
Még nincs túl sok televíziókészülék az országban, de ahol van, ott a családi készülék elé a szomszédok serege is leülhet. A rádiós felvételeinek köszönhetően akkor már országosan népszerű Németh Lehel képernyős megjelenését követően – amikor kiderül, hogy a remek előadó ráadásul szuggesztív, előnyös külsejű férfiú – egyik napról a másikra sztárrá lesz.
Ekkor még nincs tisztában a karizma erejével, s magát is meglepi a siker, az újabb és újabb felkéréseket. A dolognak persze van egy unikális szakmai oka is.
Egy rádiófelvétel alkalmával Bágya András a Magyar Rádió könnyűzenei osztályának vezetője azt mondja az ifjú énekesnek:
Azért csinálunk magával felvételeket, mert a maga énekében egy kis swingességet hallok.
A swingesség lényege leegyszerűsítve: egy adott tánczenei dallam ösztönös, jó érzékű improvizációs fűszerezése.
Az Egyesült Államokban akkoriban Frank Sinatra volt a legklasszikusabb művelője. Magyarországon Németh Lehel énekelt először ebben a stílusban.
Nevéhez olyan slágerek fűződnek majd, mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Reszket a Hold a tó vizén, az Ó, Serenella, a Zsebkendődre köss egy csomót, a Fütyülök én a twistre és a bebopra, a Fogj egy sétapálcát!, a Merre jártál tegnap este?, a Lehet, hogy szép nem vagyok, a Nekem a Balaton a Riviéra és az Én visszahozom divatba a tangót.
Gagarint is lepipálta
Csatári Bence történész írja Németh Lehelről a Magyar Nemzetben megjelent cikkében:
Autogramokat osztogatott, trafikokban lehetett országszerte kapni az őt ábrázoló képeslapokat, lányok, nők hada rohanta le, amikor valahol megjelent, egyszóval úgy tűnt egy ideig, hogy minden klappol körülötte. Volt is rá szükség, mert a rendszer úgy gondolta – nem is alaptalanul –, hogy a szórakoztatózene majd eltereli a figyelmet a frissen ácsolt bitófákról.
A rendszer ravaszsága persze nem azonos a bölcsességgel.
Németh Lehel táncdalénekesként a kultuszminisztérium Színház- és Zeneművészeti Főosztályához „tartozott” – ahogy például Gábor Miklós színművész vagy Ferencsik János karmester. A főosztályt Meruk Vilmos vezette, aki egy értekezleten arról tájékoztatta beosztottjait:
Vegyék tudomásul, hogy minden táncdalénekesnő kurva, minden táncdalénekes strici!
(Valószínű, hogy Meruk elvtárs nem volt tisztában a strici szó jelentésével, amely az örömlányok futtatójának elnevezése, nem pedig az örömlányokkal azonos tevékenységet folytató férfinak.)
Az elvtársak igyekeztek fel- és kihasználni a tánczenei élet szereplőit, akiket némileg meg is vetettek.
Tény, hogy külhoni – beleértve szovjeteket is – filmsztárok mellett Németh Lehel fotói voltak az első honi sztárfelvételek, amelyeket a trafikokban árulni kezdtek. De nem a párt jóváhagyásával.
Mivel Németh Lehel ezerszámra kapta a fotójáért rimánkodó leveleket, felkereste Meruk elvtársat, hogy pecsétes engedélyt kérjen fotói nyomdai sokszorosításához. Amikor a pártfunkcionárius meghallotta, hogy első körben tizenhatezer fényképről lenne szó, azzal a kitétellel tagadta meg a kérést:
Meg van maga őrülve, mit képzel, még Gagarinról sem forog közkézen ennyi kép!
Németh Lehel végül egy ismerőse segítségével „feketén” rendelt meg néhány ezer képet egy pécsi nyomdában, azokat osztogatta rajongói között, s azokból jutott pár száz a maszek trafikokba is.
A renitens énekesnek azonban eleinte nem akadt komolyabb összeütközése a hatalommal. Fellépései egymásba értek, állandó szereplője volt az Országos Rendező Iroda (ORI) műsorainak, országos turnéinak, amelyeken a színházi és könnyűzenei szcéna legnagyobb neveivel együtt lépett fel. A közönség szemében Németh Lehel egy szintre került Honthy Hannával, Latabár Kálmánnal.
Házasság, szovjet turné
Németh Lehel 1959-ben esténként a Kálvária téri Budapest Varietében nyitja a műsort Szenes Iván Nem lehetsz te tőlem olyan messze, hogy ne légy a szívemhez közel című számával. A műsorban akrobaták is fellépnek.
Egyikük, Goldshmied Hajnal 1959. február 9-én a November 7-e téri (mai nevén Oktogon) egyesszámú Központi Házasságkötő Teremben mondja ki az igent Németh Lehelnek.
A feleség tanúja a Magyar Cirkusz és Varieté Vállat igazgatója, a vőlegényé a szövegíró S. Nagy István. Az esküvő után az ifjú feleség a cirkusz délutáni előadására siet, újdonsült férje pécsi fellépésre. Otthonuk egy szoba összkomfortos lakás a Katona József utca 31-ben.
A pár boldogságát a férj automobilját reggelente elborító rúzsos csóknyomok, a házfalakra krétával felírt Német Lehelnek címzett szerelmi vallomások sem zavarják meg.
Házasságkötése idején Németh Lehel már túl van az első külhoni fellépésén.
1958-ban a Szovjetunióban turnézó magyar művészek egyikeként szájtátva nézte a moszkvai mauzóleumban az akkor még egymás mellet nyugvó Sztálin és Lenin bebalzsamozott holttesteit. Leningrádban pedig az Ermitázs lenyűgöző gyűjteményét.
A szovjet közönség előtt is nagy sikere volt Németh Lehel magyarul előadott slágereinek. Az énekes az óriási koncerttermekben is a tekinteteket kereste, sajátos, megejtő metakommunikációban volt a közönséggel – ahogy egyébként a legapróbb honi kultúrházakban is.
A különbség csak annyi volt, hogy a szovjet turné végén egy helyi főelvtárs ragaszkodott hozzá, hogy 1400 rubelért megvegye Németh Lehel fellépő öltönyét.
Bongiorno Amore
1960 júniusában Németh Lehel Sárosi Katalinnal és a Magyar Rádió tizennyolc tagú tánczenekarával vehet részt az első európai jazzfesztiválon a franciaországi Antibes Juan Les Pins-ben a riviére agy kis üdülővárosában. Franciául énekelte a csak címében olasz Bongiorno Amore című dalt. A magyar társulat fellépett még Marseille-ben, Lyonban, Párizsban. Németh Lehel a francia fővárosban látja a pályakezdő Johny Hollidayt és Dalidát, akiknek nagy jövőt jósol. Dalida klubjában a magyarok két műsort is adnak.
A francia turnét komoly pártértekezletek előzték meg, feltételeiről nem kisebb rangú pártvezetők, mint az MSZMP KB első titkárából, azaz Kádár Jánosból, valamint további KB-titkárokból álló titkárság tárgyalt. A rádió zenei főosztályának megbízott vezetője, Faludi Rezső által vezetett huszonegy tagú delegációnak végül megadták az engedélyt. A KB-titkárság döntését megkönnyíthette az a tény, hogy a rendezvényen szerepeltek szovjet, lengyel, NDK-s és csehszlovákiai zenekarok, valamint az is, hogy a Nemzetközi Koncert Igazgatóság vállalta az utazás és az ezzel járó bürokratikus ügyintézés lebonyolítását. A kiutazáshoz azonban nem kaptak anyagi támogatást az államtól annak ellenére, hogy hazánkat képviselték.
Nem tér jó útra
1962-ben, alig két évvel a francia turné és számtalan honi koncert siker, rádiós és televíziós fellépés után Németh Lehelt egy hónapra eltiltják a hivatása gyakorlásától. Triviális okból: egyazon napon három egymástól távoli ORI rendezvényen kellett fellépnie, ezért a koncertszervezőknek előre bejelentve autóval utazott, s természetesen az autóút költségeit számolta el a cégnél, nem a másodosztályú vonatjegyet. Abban az időben azonban a vonatjegyek árával kellett elszámolni az útiköltséget. Németh Lehel tudomásul veszi az eltiltást, az autóút és a vonatozás közötti különbözetet – 625 forintot – visszafizeti az ORI-nak.
Másfelől: mégsem hajlandó „jó útra” térni, ostoba előírásokat követni ahelyett, amit a józan ész diktál.
Nagykanizsán néhány nap eltéréssel lépett fel egy ORI- majd egy magánszervezésben lebonyolított koncerten. Az ORI rendezvényre azonban sokkal magasabb volt a belépti díj, így azon meglehetősen szellős volt a publikum, mivel a közönség tudta,
hogy néhány nappal később ugyanazt a produkciót olcsóbban is élvezheti.
Mindezt az ORI bürokratái rossz néven vették, pláne, hogy az utóbbi alkalommal a fellépők a telt ház előtt sokkal több számot énekeltek. Ezúttal azonban a dorgálást nem követte egyéb retorzió, mert a magánszervezésnek tanácsi engedélye volt.
A különböző állami „nehezítések” ellenére Németh Lehel minden szempontból tökéletes produkcióra törekedett.
Eleinte sok gondja volt a kezdetleges technikai lehetőségek miatt, a gyenge, finomabb kiemelésekre képtelen hangerősítőkkel, pocsék mikrofonokkal – de műszaki végzettségének köszönhetően ez ügyben is talált megoldást. Saját tervei alapján készíttetett egy kisszövetkezettel egy olyan hangosítóberendezést, amelyen külön volt a mély és magas hangkiemelő. Valamint a Rádió és Villamostömegcikk Nagykereskedelmi Vállalat közbeiktatásával vásárolt egy osztrák AKG D 24 típusú dinamikus mikrofont. Hivatalos ára 4895 forint volt, annyi szerepelt a számlán – akkoriban többhavi átlagfizetés – , ám átadásakor 5250 forintot kellett fizetni érte.
A mikrofon vezetett Németh Lehel szakmai végzetéhez.
Kapitalista szemlélet
Kiváló mikrofonját énekes kollégáitól sem irigyelte, bárkinek kölcsönadta 150 forintos bérleti díjért. A későbbiek tükrében az összegről vélhetőleg elismervényt is adott, az pedig tény, hogy a vonatkozó törvények nem tiltották a hasonló ügyleteket. Ugyanakkor az ORI illetékesei, valamint felettes szervük, az Állami Hangverseny Igazgatóság igazgatója, a jelentős munkásmozgalmi múlttal és nulla koncertszervezési tapasztalattal bíró Lakatos Éva, és persze Meruk elvtárs nem foglalkoztak a törvénnyel. 1964-ben Németh Lehelt Lakatos Éva jogtanácsosa rendelete be magához és kifejtette:
amit az énekes a mikrofon kapcsán elkövet, az nem más, mint mélyen elítélendő kapitalista szemléletű harácsolás.
A dorgálás fegyelmi tárgyalás követte, ahol ezúttal hat hónapra tiltották el Németh Lehelt a hivatásától.
Nem hagyta annyiban a dolgot, perre vitte az ügyet – ebből is valószínűsíthető, hogy nem „zsebre dolgozott”, – szakértőt fogadott, aki bizonyította, hogy az amortizációt, karbantartást figyelembe véve a 150 forintos bérleti díj teljesen méltányos.
Minderről a nagyközönséget nem tájékoztatták, azonban azt már a fegyelmi ítélet is kimondta:
Németh Lehel szocialista erkölcsbe ütköző tettét a sajtóval is tudatni kell.
A sajtó pedig tette a dolgát: cikkek sokasága marasztalta el a rossz útra tévedt közönség bálványt. Hol ironikusan, hol ideologikus dölyffel. Vagy csak nyers kegyetlenséggel.
Németh Lehel a bírósági ítéletet is kivárva végül kilenc hónap után állhatott úja színpadra. Nagy kedve már nem volt hozzá és tapasztalta:
ha a hangja még nem is, de a lába meg-meg remeg a rászegeződő tekintetek előtt.
Maradék fellépései is tiszteletet érdemelnek, mert voltaképpen – saját bevallása szerint – az utcára sem nagyon mert kimenni akkoriban.
