Amikor a természet igazolja a tudományt

Vízügyi kérdések ritkán kerülnek napilapok címoldalára. Két évvel ezelőtt, 2003 különösen forró nyarán mégis ez történt, amikor a Balaton rendkívül alacsony vízállása miatt lehetőségként merült fel a tó vizének más forrásból való pótlása.

2003 nyara különösen száraz és forró volt. A médiában tucatnyi írást olvashattunk a Balaton szélsőségesen alacsony vízállásáról. A publicisták írásaiból sütő aggódás vajon miért szólt: az idegenforgalmat, a gazdaságot, netán az ökoszisztémát féltették ennyire?
- Mindhárom tényező szerepet játszhatott a folyamatban. Bizonyosan az is számított, hogy még a szakemberek sem értették pontosan, mi történik a Balatonnal. Arról is megfeledkeztek, hogy nem váratlan eseményről volt szó, hiszen a tó sajátossága a nagy vízszintingadozás, ami ebben az esetben már 2000-ben kezdődött kialakulni. Az is igaz, hogy a turizmus visszaesőben van a Balatonon, de nem a vízállás miatt. A partvonalszabályozás, a Balaton-törvény szintén számtalan kérdést vetett fel. Feltehetően hiányzott a közvélemény szakszerű és érthető tájékoztatása is. Ezek a problémák mind egyszerre hathattak abba az irányba, hogy a kérdés ilyen nagy médianyilvánosságot kapjon.

Élőlánc a Rábából való vízpótlás ellen

A Rábából való vízpótlás gondolata ekkor vetődött fel. Hogyan került elő ez az ötlet? Európai vagy világviszonylatban bevett gyakorlatot jelent a vízpótlás?

A Rábából való vízpótlás sem újdonság. Az elképzelés már a 60-as, 70-es években felmerült. A szocializmusban feltételezték a gazdaság és ebből adódóan a vízigények állandó, lineáris növekedését. Ezért aztán idővel elkerülhetetlennek gondolták a Balaton vizének pótlását. Több változat is felmerült, a leggyakoribb verzió a Rábához kapcsolódott. Így 2003-ban szinte kézenfekvőnek tűnt, hogy onnan kéne vizet átvezetni. A Rába van a legközelebb a Zalához és a Balatonhoz, és a kémiai összetétele talán a leghasonlóbb a vízpótlásra szóba jött vizek közül.

A történeti adatok szerint egyébként a vízszint már többször volt alacsonyabb, mint a 2003-ban megfigyelt. Ilyen szempontból nem beszélhetünk abszolút szélsőségről. Az időszakot az tette egészen különlegessé, hogy az elmúlt száz évben, amióta megbízható észlelések állnak rendelkezésre, egymást követő három évben a vízszint fokozatosan még sohasem csökkent: az ún. természetes vízkészlet (csapadék + lefolyás - párolgás) mindhárom évben negatívvá vált (azaz a tóból több víz távozott, mint ami érkezett). Statisztikai elemzéseink szerint hasonló jelenség mintegy kétszáz évenként egyszer fordul elő.

Ami a vízpótlást általánosságban illeti, a szemléletünk változik. A Szovjetunióban a folyók irányának megfordítása sokáig igen népszerű elképzelés volt. Kínában vízben gazdag területekről nagy mennyiségben fognak vizet szállítani vízben szegény területekre. A tapasztalatok a természetbe történő drasztikus beavatkozásokkal azonban kedvezőtlenek. A vízátvezetések ökológiai és társadalmi következményeit, továbbá költségvonzatait nemigen lehet felbecsülni, így ma már sokkal elővigyázatosabban gondolkodunk ezekről a kérdésekről.