Merénylet Robert Fico ellen - a legfrissebb hírek a szlovák miniszterelnökről percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Öt lövés érte Robert Ficót szerda kora délután a kormányülés után az utcán, amikor helyiekkel találkozott. A politikust helikopterrel szállították kórházba, mintegy négy órán át tartott az életmentő műtét. A merénylőt, egy 71 éves radikális baloldali férfit azonnal őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül43 bejegyzés

A merénylet a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülést követően történt, a helyi kultúrház előtt. 

 

 

23:35
május 15, 2024
Vágólapra másolva!

Életveszélyes állapotban szállították kórházba szerda délután a szlovák miniszterelnököt

Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, azután, hogy szerdán Nyitrabányán (Handlova), a kormány kihelyezett ülése után rálőttek, a merénylő öt lövéssel sebesítette meg a szlovák kormányfőt.

23:50
május 15, 2024
Vágólapra másolva!

A testőrök hibázhattak

A 71 éves lévai Juraj Cintula a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadás gyanúsítottja. Szemtanúk az interneten azt állították, hogy kiabálva magához hívta a miniszterelnököt, aki odament hozzá, hogy kezet rázzon vele. Ezután többször is rálőtt a kormányfőre. A lövöldözőt azonnal elfogták a rendőrök. Jelenleg őrizetben van. Az Aktuality.sk felvette a kapcsolatot az elkövető fiával. Őt is sokkolta a helyzet, és megerősítette, hogy apja legálisan birtokolta a fegyvert.

„Fogalmam sincs, hogy az apámnak mi volt a szándéka, mit tervezett, vagy miért történt mindez” – mondta. Arra a kérdésre, hogy gyűlöletet táplál-e a Smer elnökével szemben, így válaszolt: „Hadd fogalmazzak így – nem rá szavazott. Ennyit tudok mondani erről.”

A férfi tagadta, hogy apja valaha is említette volna a politikus elleni támadást. Azt állította, hogy a 71 éves férfit nem kezelik semmilyen pszichológiai problémával. 

23:54
május 15, 2024
Vágólapra másolva!

Késő este ért véget az életmentő műtét, Robert Fico túl van az életveszélyen

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter a BBC-nek adott rövid interjúban arról beszélt, Fico túl van az életveszélyen, miután a műtét sikeresnek bizonyult - írta az Új Szó.

Súlyosan megsérült: az egyik golyó a gyomrába fúródott, míg a másik egy ízületet ért. Azonnal kórházba szállították, majd megműtötték

 – tette hozzá a politikus. Az Aktuality portál korábban egy megbízható forrásra hivatkozva arról írt, hogy Robert Fico miniszterelnök már átesett a műtéten, állapota pedig várhatóan stabilizálódik a merénylet után.

23:58
május 15, 2024
Vágólapra másolva!

Drámai videón a merénylet pillanata

Többször meglőtték szerdán Nyitrabányán Robert Fico szlovák kormányfőt Az eset a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt, ahol Robert Fico kabinetje előtte kihelyezett kormányülést tartott ott, majd támogatóival találkozott. 

Sajtójelentések szerint a helyszínen három-négy lövés dördült, majd a kormányfő testőrei felemelték Ficót a földről, autóba helyezték, majd elvitték. 

A közösségi oldalakon megjelent videókon látható, amint a 71 éves Jurij Cintula közvetlen közelről ad le lövéseket a szlovák miniszterelnökre. 

04:08
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Megszólalt a merénylő fia

A 71 éves lévai Juraj Cintula a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadás gyanúsítottja. Szemtanúk az interneten azt állították, hogy kiabálva magához hívta a miniszterelnököt, aki odament hozzá, hogy kezet rázzon vele. Ezután többször is rálőtt a kormányfőre. A lövöldözőt azonnal elfogták a rendőrök. Jelenleg őrizetben van. Az Aktuality.sk felvette a kapcsolatot az elkövető fiával. Őt is sokkolta a helyzet, és megerősítette, hogy apja legálisan birtokolta a fegyvert.

„Fogalmam sincs, hogy az apámnak mi volt a szándéka, mit tervezett, vagy miért történt mindez” – mondta. Arra a kérdésre, hogy gyűlöletet táplál-e a Smer elnökével szemben, így válaszolt:  „Hadd fogalmazzak így – nem rá szavazott. Ennyit tudok mondani erről.”

A férfi tagadta, hogy apja valaha is említette volna a politikus elleni támadást. Azt állította, hogy a 71 éves férfit nem kezelik semmilyen pszichológiai problémával. 

04:42
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Elítélte a merényletet az ukrán elnök

Napi videójában beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletről. 

"Ez egy teljesen elfogadhatatlan erőszakos cselekedet. Miniszterelnök úrnak mielőbbi gyógyulást kívánok, és fontos, hogy a támadót felelősségre vonják tetteiért. Az erőszak semmilyen formája, különösen a politikai erőszak, soha nem lehet része az emberek létezésének" - mondta az ukrán államfő.

06:55
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Bonyolult műtét volt

Hosszú órákon keresztül küzdöttek Robert Fico életéért a besztercebányai kórházban, miután többször meglőtték Nyitrabányán, írja a Magyar Nemzet. A késő esti órákban ért véget a műtét, ami után mélyaltatásba helyezték a szlovák kormányfőt. Robert Fico sok vért vesztett, egy golyó a mellkasában maradt, egy golyó a beleiben okozott sérülést, egy pedig az egyik végtagját sebesítette meg. Most már Robert Fico szervezetén múlhat, hogyan sikerül megküzdenie a sérüléseivel.

07:01
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Belügyminiszter: A legszomorúbb nap a demokrácia számára egész Szlovákiában

– Szeretnék felszólítani minden polgárt, aki e példátlanul álságos cselekedetet követően a közösségi hálózatokon terjeszti ezt a gyűlöletet, hogy azonnal hagyja abba. Figyelmeztetni szeretném őket, hogy a bűnüldöző hatóságok cselekedni fognak, és egyetlen olyan cselekmény sem marad büntetlenül, amely erre a gyűlöletkeltő cselekedetre buzdít és azt szentesíti. Most nem ennek a merényletnek a szankcionálásáról beszélek, hanem minden állampolgárhoz szeretnék szólni  – fogalmazott Matús Sutaj-Estok belügyminiszter késő este.  

- Itt állunk lassan egy polgárháború küszöbén, mert ilyen gyűlölködő megjegyzések hangzanak el ma a közösségi médiában. Mindent meg fogunk tenni, hogy garantáljuk az alkotmányos tisztségviselők, a támadás alatt álló politikusok, az ellenzék és az összes újságíró biztonságát. Tehát kérem, nyugodjanak meg, ne szítsuk ezt a gyűlöletet. Arra fogom kérni a miniszterelnök-helyettest is, hogy holnap hívja össze a biztonsági tanácsot is, hogy számba vegyék a mai helyzetet, amely, ismétlem, a legszomorúbb nap a demokrácia számára egész Szlovákiában – tette hozzá a belügyminiszter.

07:16
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Az ENSZ szervezetei is elítélték a merényletet

Az ENSZ Szlovákiában is működő szervezetei, úgymint az IOM, az UNHCR, az UNICEF és a WHO is elítélték a Robert Fico elleni merényletet. „Határozottan elítéljük a Robert Ficóval szemben elkövetett megrázó támadást” – áll a közös nyilatkozatukban. (Új Szó)

07:35
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Pattanásig feszülhetnek az indulatok Szlovákiában

A Robert Fico elleni támadás a feszültségek eszkalálódását okozhatja, egy ilyen cselekmény motivációja ráadásul változó lehet. Eva Klimová pszichológus, a Szlovák Pszichológusok Kamarájának korábbi vezetője nyilatkozott a szlovák miniszterelnök elleni támadással kapcsolatban - írta az Új Szó cikke alapján a Mandiner. 

Feltételezem, hogy mindenki különböző véleménnyel lesz az esetről, és egymást fogják hibáztatni. A különböző véleményen lévő csoportok közt pedig csak növekszik majd a feszültség

 - magyarázta a szakértő.

Meglátása szerint az a fontos, hogy a cselekményt kellőképpen kivizsgálják és az elkövetőt megbüntessék. „Ha nem büntetik meg kellőképpen, az utat mutat más embereknek, akik hasonlót akarnak elkövetni” – magyarázta.

08:17
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Kizárta a Szlovák Írószövetség a merénylőt

A merénylő 2015 óta tagja a Szlovák Írószövetségnek (SSS), amely felháborodását fejezte ki az incidenssel kapcsolatban. Azt írták, a tagságát azonnali hatállyal visszavonják. „Mielőbbi gyógyulást kívánunk a miniszterelnöknek, hogy ismét gyakorolhassa tisztségét egész Szlovákia javára. Imádkozunk érte és az egészségéért” – tették hozzá.

08:36
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülést tart a szlovák Biztonsági Tanács

A szlovák kormányhivatal tájékoztatása szerint ma rendkívüli ülést tart a Biztonsági Tanács és a kormány is, ami várhatóan 11 órakor kezdődik – írta az Új Szó.

08:54
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Megszólalt Szlovákia volt magyar rendőrfőnöke

Ami a merénylet idején történt, az egyértelmű kudarc volt Robert Fico biztonsági őrei részéről - mondta Hamran István Szlovákia korábbi országos rendőrfőnöke a helyi sajtónak. 

Részleteket ITT olvashat.

09:06
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Ő helyettesítheti Ficót

Jelenleg négy miniszterelnök-helyettes van a kormányban, az egyik Robert Kaliňák védelmi miniszter, aki a Smer egyetlen miniszterelnök-helyettese. Ha a miniszterelnöknek valakire rá kell bíznia a helyettesítését, akkor valószínűleg ő lesz az – írta a helyi sajtó.

Miniszterelnök-helyettes még Denisa Saková gazdasági miniszter (Hlas), párttársa, Peter Kmec, a helyreállítási terv elnökhelyettese. Az SNS részéről a miniszterelnök-helyettes Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter.

Részleteket ITT és ITT olvashat!

09:40
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Új hírek Robert Fico állapotáról

Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.

Részleteket ITT olvashat.

10:05
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Putyin táviratot küldött a szlovák államfőnek

Vlagyimir Putyin orosz elnök táviratot küldött Zuzana Čaputová államfőnek a Robert Fico miniszterelnökkel szembeni merénylettel kapcsolatban. A Kreml szerdán teljesen elfogadhatatlannak nevezte a kormányfő elleni támadást.

10:12
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Szlovák minisztériumi tisztviselő a felelősökről

A kulturális minisztérium egyik magas rangú tisztviselője, Lukáš Machala, akit korábban összeesküvés-elméletek terjesztésével hoztak összefüggésbe, arról beszélt, egyetért Štefan Harabinnal, aki a médiát és a civil szervezeteket tette felelőssé a merényletért. Azt is állította, indítványt kellene benyújtani a PS és a Szlovákia mozgalom feloszlatására. (Új Szó)

10:40
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Fejlemény a támadóról

A merénylő, Juraj Cintula már az alsókorompai (Dolná Krupa) kihelyezett kormányüléskor is tüntetett a miniszterelnök ellen, április 24-én - közölte a helyi sajtó. 

Cintulát egy videón egy maréknyi tüntető között szúrták ki, a merénylő azt kiabálta: „Éljen Ukrajna”, „Árulók”, „Elég volt Ficóból".

 

11:00
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Súlyos szövődmények is felléphetnek Ficónál

Számos fontos szervet érhetett a lövés, melyek károsodása esetén súlyos szövődmények léphetnek fel – mondta el a Markízának Viliam Dobiáš mentőorvos.

Rengeteg szerv található a hasban, csontok, bordák és a gerinc. Ez azt jelenti, ha egy lövedék a gerincet éri, akkor a gerincvelő is megsérülhet, ennek pedig életre szóló következményei lehetnek.

11:09
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Büszke a merénylő a tettére

Előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Juraj Cintulát. A férfit jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a törvény értelmében 25 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A Markíza szerint a 71 éves radikális baloldali merénylő csütörtökön reggel a meggyanúsítást követően azt mondta, hogy büszke arra, amit tett.

11:27
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Hamarosan nyilatkozatot tesz a szlovák államfő

Zuzana Čaputová leköszönő államfő és Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök közös nyilatkozatot tesz 11:30-kor a Robert Ficóval szembeni merénylet kapcsán.

11:42
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Figyeli a rendőség a kommentszekciókat

A Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban a szlovák rendőrség fokozottan fogja figyelni a közösségimédia-felületeket. „Nagyra tartjuk a demokráciát és a szólásszabadságot, a gyűlöletbeszéd és a fenyegető kommentek azonban hozzájárulnak a helyzet további eszkalációjához" - írta Facebook-oldalán a rendőrség.

A hatóságok hozzátették, arra kérik a nyilvánosságot, tartózkodjanak a gyűlöletkeltő és a fenyegető kommentek közzétételétől az egyes cikkek alatt, mivel ha olyan hozzászólásról van szó, amelyeket törvényellenesnek minősítenek, kiemelten foglalkoznak majd vele.

12:45
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Egyeztetnek a parlamenti pártok vezetői

Zuzana Čaputová államfő Robert Kaliňák védelmi miniszter kíséretében érkezett a kormányhivatalba. A Progresszív Szlovákia (PS) elnöke, Michal Šimečka szerint a jelenlegi helyzetben nélkülözhetetlen, hogy

 egymás hibáztatása helyett a feszültség csökkentésére és a polarizáció megszüntetésére összpontosítsunk. 

A miniszterelnök egészsége a legfontosabb. 

A PS nevében bízom abban, hogy a biztonsági erők képesek lesznek lefolytatni a megfelelő vizsgálatokat. Készek vagyunk megtenni bármit a társadalomban uralkodó hangulat lecsillapítására” – tette hozzá.

12:52
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Robert Ficóért is imádkoznak a csíksomlyói zarándokok

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt kérte a résztvevőktől, hogy a szerdán meglőtt Robert Ficóért és a szlovák nemzetért is imádkozzanak. „Nem mindegy, hogy mi történik egy olyan keresztény országban, amelyben az értékek azonosak Magyarország értékeivel, és nem mindegy, hogy ki vezeti azt az országot” - fogalmazott. Hozzátette, hogy évtizedekig sok probléma terhelte a két ország kapcsolatát, de mára a barátság és az együttműködés a jellemző.

13:01
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Gondot okozhat a kormányfő korábban szedett gyógyszere

Az orvosoknak sikerült megállítaniuk a vérzést Robert Fico hasában, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer. (Új Szó)

13:26
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Szakmai hibák

Leblokkolt a védelem, amikor a lövésektől elesett a kormányfő, csak másodpercekkel később mentek oda hozzá, további hiba, hogy ott az autóban még percekig elsősegélyben részesítették, holott azonnal el kellett volna vinni, mert lehettek más merénylők is. Több hiba vezethetett a tragédiához – jelentette a HírTV helyszíni tudósítója.

13:30
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Fontos bejelentést tett a szlovák védelmi miniszter

Robert Kaliňák védelmi miniszter a Biztonsági Tanács ülése után elmondta, Robert Fico állapota továbbra is súlyos, mivel sérülései kiterjedtek. „Az orvosok stabilizálták az állapotát” – mondta, egyúttal hozzátéve, hogy

 a miniszterelnök még nincs túl az életveszélyen. 

A tárcavezető megköszönte a lakosság és a politikusok támogatását. „Nagyra értékeljük, mivel ebben a pillanatban a Szlovák Köztársaság új formájáért is harcolunk” – mondta. (Új Szó)

13:53
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Új információk a merénylőről és a nyomozásról

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter bejelentése szerint a merénylő korábban részt vett kormányellenes tiltakozásokon. A rendőrség emellett 32 olyan esetet vizsgál, amikor az interneten támogatták a merénylő tettét.

A miniszter azt is elmondta, hogy a rendőrség a merénylet egyetlen verzióját vizsgálja, miszerint politikai indíttatású bűncselekményről van szó. A tárcavezető hozzátette, a támadás motivációja az lehetett, hogy az elkövető nem értett egyet az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás megszüntetésével, az RTVS (Szlovák Rádió és Televízió) átszervezésével, valamint a Bírói Tanács elnökének menesztésével.

14:10
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Itt vannak a legfrissebb információk Fico állapotáról

Robert Fico csak korlátozott módon képes kommunikálni, kizárólag egészségügyi kérdésekben beszélnek vele, politikai eseményekről nem tájékoztatják - mondta Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter. Robert Kaliňák újságírók kérdésére elmondta, nem könnyű operációról volt szó, a kormányfő felépülése nem lesz könnyű.

14:32
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Biztonsági átképzést kapnak a politikusok

A kormány a Biztonsági Tanács ülése után nem hirdetett ki rendkívüli helyzetet, Robert Kaliňák azt mondta, nem szerettek volna korlátozásokat bevezetni, helyette inkább a társadalom megnyugtatására összpontosítottak. Hozzátette: fokozták a legfőbb közjogi méltóságok, valamint a potenciálisan veszélyeztetett csoportok és személyek védelmét, beleértve az újságírókat is. A Robert Fico ellen elkövetett merényletet követően a csehországi politikusok speciális biztonsági átképzésen vettek részt.

14:41
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatót tart a köztársasági elnök Fico állapotáról

Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök a besztercebányai kórházba érkezett, hogy érdeklődjön Robert Fico miniszterelnök állapotáról. Várhatóan 15:00-kor tart sajtótájékoztatót.

15:31
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Peter Pellegrini: a merénylet miatt fel kell függeszteni a választási kampányt

Az EP-választások kampányának felfüggesztésére és ezzel a politikai konfrontáció visszafogására szólította fel a pártokat a Robert Fico ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylet összefüggésében Peter Pellegrini megválasztott szlovák köztársasági elnök csütörtökön, miután Pozsonyban találkozott a megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfővel.

15:47
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati régiók elnökei elítélték a miniszterelnök elleni merényletet

Az Önkormányzati Régiók Szövetsége SK8 is elítélte a támadást.

Juraj Droba, a pozsonyi önkormányzati régió elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy olyan országban éljünk, ahol a frusztráció és a gyűlölet egy alkotmányos tisztviselő lelövéséhez vezet. "Határozottan elítélem a Robert Fico miniszterelnök elleni példátlan támadást" - mondta a közösségi oldalon.

A trencséni önkormányzati régió elnöke, Jaroslav Baška szerint a szerdai események azt bizonyítják, hogy hosszú ideje látható és különösen érezhető, hogy gyűlölet van a társadalomban. Szerinte a kormányfő meggyilkolása érthetetlen és különösen elfogadhatatlan egy civilizált társadalomban. "Határozottan elítélem ezt a tettet" - mondta a TSK elnöke.

Az eperjesi önkormányzat elnöke, Milan Majerský is rémületét fejezte ki a támadás miatt. "Nem tűrhetünk el ilyen akciókat egy civilizált társadalomban senkivel szemben. Mindannyiunknak össze kell fognunk az erőszak minden megnyilvánulása ellen" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a miniszterelnök elleni támadás a szlovák államiság és szuverenitás elleni támadás.

16:04
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Pellegrini a szövetségeseikhez szólt

"Remélem, hogy a szomszédaink és szövetségeink mellettünk állnak" – jelentette ki a megválasztott elnök, majd megköszönte a szomszédos országoknak a titkosszolgálati felajánlásokat. Pellegrini arról is beszélt, hogy az európai politikusoknak is el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudják elkerülni az ilyen helyzeteket. 

16:34
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Kiderült, ki látja el ideiglenesen a miniszterelnök feladatait

Peter Pellegrini a Besztercebányán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy amíg fel nem épül a miniszterelnök, addig az egyik helyettes miniszterelnök veszi át a feladatokat. Igyekeznek az eddigiek szerint folytatni a munkát – tette hozzá. Úgy vélte, a következő napok egyik nagy feladata az, hogy a társadalom megnyugodjon, az összes párt ezzel foglalkozik jelenleg. Korábbi sajtójelentések arról számoltak be, hogy Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes fogja ellátni ideiglenesen a miniszterelnöki feladatokat.

16:56
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Peter Pellegrini a kórházi ágyán beszélt a miniszterelnökkel

Nehéz napok állnak még Robert Fico miniszterelnök előtt, kritikus az állapota, de stabil – jelentette ki Pellegrini a látogatás után. A megválasztott szlovák elnök elmondta, hogy néhány percet beszélhetett a miniszterelnökkel. Elmondta, hogy Fico nagyon kimerült, de állja a sarat, ahogyan a kormánykoalíció is. “A legfontosabb órák, napok következnek a miniszterelnök számára” - jegyezte meg a leendő köztársasági elnök, aki hozzátette a kormányfőt mindössze egy hajszál választotta el a haláltól.

17:24
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Fico elleni merénylet - A visegrádi négyek sportvezetői elítélik a támadást

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának csütörtöki közleménye szerint a Visegrádi Csoport elnökségét betöltő Csehország meghívására V4-találkozón vettek részt a tagországok sportvezetői szerdán Ostravában, ahol az állami sportirányítással kapcsolatos tapasztalataikról egyeztettek. A felek a nemzetközi találkozót megelőzően értesültek a Robert Fico ellen elkövetett merényletről, amelyet minden résztvevő egyértelműen elítélt és elfogadhatatlannak tart.
    "Megrázó és egyben felfoghatatlan, ami a szlovák kormányfővel történt. A magyar sportirányítás a visegrádi országok sportvezetőivel együtt elítéli a brutális támadást. Megkértem Schmidt Gábor helyettes államtitkárt, hogy a találkozón teljes támogatásunkról biztosítsa Ján Krisanda államtitkár urat" - fogalmazott Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.
    

17:49
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem szállítják Pozsonyba a miniszterelnököt

A besztercebányai kórház igazgatója, Miriam Lapuníková közölte, a miniszterelnöknek ma nem volt további műtétje, és egyelőre az áthelyezése sem aktuális. Lapuníková elmondta, hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amelyen dönthetnek az esetleges áthelyezésről, de hozzátette, ez a kormányfő döntésén is múlik. Az igazgatónő szerint érthető, hogy közel szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez. A tegnapi műtét idejére a közép-szlovákiai szívkórház szakembereit is a besztercebányai intézménybe hívták.

19:04
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Megszólalt a merénylő szomszédja

A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni gyilkossági kísérlettel megvádolt 71 éves volt biztonsági őr három verseskötet szerzője, aki a szomszédok szerint nem mutatta a politikai szélsőségesség jeleit.

A gyanúsított a 36 500 lakosú Levice városának egyik szerény, hétemeletes épületében lakik. Egyik szomszédja azt mondta, hogy 40 éve ismeri a férfit, és hogy soha nem hangoztatott szélsőséges politikai nézeteket.

Udvarias ember volt, és nem politizált, de úgy érezte, hogy a kormány néhány intézkedése nem helyes

 - mondta a Reutersnek tolmácson keresztül a 68 éves nyugdíjas, Mile Ludovit.

19:38
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Megszólalt gyanúsított fia

A gyanúsított korábban egy bevásárlóközpontban biztonsági őrként dolgozott, három verseskötet szerzője és a Szlovákiai Írók Társaságának tagja - jelentette a helyi média. Az Aktuality.sk hírportál a fiát idézte, aki szerint az apja rendelkezik fegyvertartási engedéllyel. 

Fogalmam sincs arról, hogy apámnak mi volt a szándéka, mit tervezett, és hogy mi történt pontosan

 - idézte a fiút a lap. A fiú elmondta, hogy apja Ficóval kapcsolatos nézeteiről csak annyit tud mondani, hogy nem szavazott rá, és hogy apja nem volt pszichiátriai beteg.

20:06
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Békére szólítanak fel a szlovák püspökök

Bernard Bober kassai érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke nyilatkozatában azt mondta: Aktívan kell dolgoznunk a békéért.

Fontos, hogy tiszteljük egymást és erősítsük a mindannyiunkban lévő jót 

- hangsúlyozta az érsek, és felszólította a közvéleményt, hogy utasítsa el az erőszak minden formáját, és helyette a jót és a békét támogassa. Bober nyilatkozatában mielőbbi gyógyulást kívánt a miniszterelnöknek, és kérte a híveket, hogy imádkozzanak a békéért és a Szlovák Köztársaság minden polgáráért.

23:41
május 16, 2024
Vágólapra másolva!

Itt lakik Juraj Cintula, a merénylő

Itt lakik a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövető férfi.

ROOSEVELT, Franklin D.; FICO, Robert; KALINÁK, Robert
Robert Fico merénylőjének lakása.
Fotó: MTI/AP/Erdõs Dénes / MTI

Robert Fico miniszterelnököt, akit lőfegyveres támadás ért május 15-én a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után, 

a besztercebányai F. D. Roosevelt Kóházban ápolják.

 Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes közlése szerint a szlovák miniszterelnököt négy lövedék találta el, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen. A merénylet elkövetőjét

, egy 71 éves lévai férfit a helyszínen azonnal őrizetbe vette a rendőrség.

04:26
május 17, 2024
Vágólapra másolva!

Ez a közvetítésünk véget ért

Friss tudósításunkat ITT TALÁLJA.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!