Szeretni bolondulásig

A hétköznapi gondolkodás gyakran hasonlítja a szerelmet az őrültséghez. Dalszövegírók gyakran hasonlítják a szerelmet a drogfüggőséghez. Drogfüggők gyakran hasonlítják drog utáni vágyakozásukat a szenvedélyes szerelemhez. A függőséggel, valamint a szerelemmel foglalkozó agykutatók pedig egyre inkább azt hiszik, hogy mindhármuknak igaza van.

Az emlősök a fejlődés során fokozódó mértékben képesek fajtársuk belső állapotát érzékelni és arra reagálni. Ez a képesség magasan fejlett formájában felöleli leginkább emberi képességeinket is, a velünk kapcsolatban álló személy lelkiállapotának, mentális működésének felismerését. A hormonális és idegrendszeri hajtóerők által energizált emberi kötődés, a szeretet és a szerelem olyan bonyolult kommunikációs rendszert hoztak létre, amelynek nagy része van a kultúra kialakulásában is - és amely nagymértékben függetlenedik az elsődleges fajfenntartási céloktól. Ennek az önálló lélektani és kulturális szférának saját törvényei és működési szabályai vannak, amelyek nem egyszerűsíthetők le az őket lehetővé tévő agyi folyamatokra.

A fentiekben vázolt kutatások célja, hogy az agyi folyamatok feltérképezésével eszközöket találjanak ezek közvetlen befolyásolására és sok emberi szenvedés orvoslására. A nemes cél viszont eltakarja azt a fenyegető problémát, ami az ilyen szövevényes lélektani és társadalmi jelenségek kezelésből, kontrollálási kísérleteiből adódik. Csak ízelítőként: kérhetem partnerem agyi folyamatainak vizsgálatát, ha kételkedem érzelmeiben? Milyen szerelmes beszélgetés lesz az, amelyben érvként a leleplező agyi képsorokra hivatkozhatunk? És kifejleszthető gyógyszer arra, amikor kamasz gyermekünk számunkra eszelősnek tűnő szerelmi kapcsolatba bonyolódik? És milyen hatóság vagy tudományos fórum dönti el, és milyen alapon, hogy a másik iránti vonzalom honnantól kezdve igényel beavatkozást? Rómeó és Júlia esetében elegendő volt a családok közötti viszálykodás a tragédiához. Egy tudósok által irányított világban szakemberekből álló testület dönthet legszemélyesebb érzelmi ügyeinkben? És - ahogyan az elmúlt és a most kezdődött század történelmében tapasztalhatjuk - semmi garancia nincsen arra, hogy a politika és az üzlet ne használnák fel céljaik érdekében az ilyen, ésszerűnek, közhasznúnak hirdetett kontrollt, amit személyes életünk felett gyakorolhat a tudományra hivatkozó hatalom.

Érzelmi életünk, különösen szenvedélyes formáiban valóban lényegileg ésszerűtlen. Ez sok bajjal, ugyanakkor azonban nagy gyönyörűséggel jár, de gyakran rémületet is kelt. Ezért aztán korlátozást, szabályozást igénylünk. Ezt azonban nem bízhatjuk szakértők és a politikusok döntéseire. Az érzelmi fejlődés, az érett, empátiás készségek kulturális normává válása a feladat, amelyet a szakértőknek támogatniuk kell.

Lust Iván