A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!

Olimpia 2012: Budapest a kormány válaszára vár

A főváros várja a kormány egyértelmű nyilatkozatát arról, a 2012-es nyári olimpia esetleges megrendezésével kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányban foglaltaknak megfelelően hajlandó-e a 3000 milliárd forint költségvetési fejlesztési forrás, valamint az ehhez csatlakozó 750 milliárd forint uniós támogatás átcsoportosítására.

A Főpolgármesteri Hivatal keddi közleményében emlékeztet rá: az előző kormány 2001 júliusában döntött a nyári olimpiai játékok 2012. évi megvalósíthatóságának tanulmányozásáról. A közlemény szerint ez az érvényes kormányhatározat a jelenlegi kormányzatot is kötelezi: annak megfelelően kell cselekednie, vagy egyet nem értése esetén meg kell változtatnia a kormányhatározatot; Budapest pedig várja a kormány egyértelmű nyilatkozatát, hogy fenntartja-e az olimpia megrendezésének kezdeményezését az elődje által megrendelt megvalósíthatósági tanulmány ismeretében.

A közlemény hangsúlyozza: Budapest konstruktív módon, folyamatosan részt vett az olimpiai pályázat előkészítésében: Demszky Gábor főpolgármester tavaly decemberben a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium felkérésére írásban véleményezte a megvalósíthatósági tanulmányt annak elfogadhatósága szempontjából, és megfogalmazta a fővárosi kérdéseket az olimpia megrendezésével kapcsolatban. A született véleményekre nem érkeztek válaszok sem írásban, sem szóban.

A Fővárosi Közgyűlés 2001 augusztusában úgy döntött, támogatja a kormány elképzelését az olimpia megrendezésére, ha megalapozott pályázat nyújtható be, amely nem jár presztízsvesztés kockázatával, illetve, ha a pályázat benyújtásához megfelelő szerződéses garanciák biztosítják a főváros és térsége számára a szükséges fejlesztésekhez elengedhetetlen állami forrásokat. "Nem lehet azt várni, hogy Budapest foglaljon állást arról, a kormány - mint az olimpia első számú finanszírozója - elő tudja-e és elő kívánja-e teremteni a 2012-es olimpia megrendezéséhez szükséges forrásokat - fogalmaz a közlemény.

Magyar olimpia?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45663

Ezért Budapest várja a kormány egyértelmű nyilatkozatát arról, hogy az hajlandó-e a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 3000 milliárd forint költségvetési fejlesztési forrás, valamint az ehhez csatlakozó 750 milliárd forint uniós támogatás átcsoportosítására és erre a célra való koncentrálására; milyen felkészülési ütemezést lát vállalhatónak, és mit válaszol a Fővárosi Közgyűlés döntéseire, amelyek feltételekhez kötötték a kezdeményezés támogatását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!