Vágólapra másolva!
Elképesztő edzésmunkával készül Olekszandr Uszik ukrán profi bokszoló a jövő szombati, Anthony Joshua elleni nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésre, amit Szaúd-Arábiában rendeznek. A 35 éves veretlen világbajnok sportolóról kiderült, hogy hajnali háromnegyed ötkor kel, hogy beleférjen a napjába három edzés. Ebből az egyik egy ötórás úszótréning.

Uszik 2012-ben még a középsúlyban lett az amatőrök között olimpiai bajnok, aztán szépen felerősítette magát a nehézsúlyra. 2020-ban a Derek Chisora elleni interkontinentális-vb-meccse előtt azt mondta, 102 kiló lenne az ideális versenysúlya, de csak 98-at nyomott - így is nyert a londoni meccsen. Tavaly szeptemberben a Tottenham stadionjában pedig már egymázsásan győzte le a nála magasabb, nehezebb Joshuát - írja a Blikk.

"Erősebbnek érzem magam, amióta a cirkálósúlyból nehézsúlyra váltottam. Most már

– magyarázta Uszik, aki az állóképességét, kitartását a rengeteg úszással is fejleszti.

Derek Chisora egy londoni fürdőben futott bele Uszikba, aki nagyon fáradtnak tűnt.

"Azt mondta, most fejezte be az ötórás úszóedzését. Nem hittem el neki, ám később az edzője mutatott egy videót, hogy tényleg öt órán keresztül oda-vissza úszta a hosszokat"

– mesélte a brit bunyós.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!