A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kecskemét a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a bajnoki címvédő Ferencváros focistáját, Nagy Olivért.

A 2003-as születésű jobbhátvéd a budapesti KISE-ben kezdett el futballozni, de nagyon korán felfigyelt rá a Ferencváros. Az utánpótlás bajnokságokat követően a Fradi tartalékcsapatában mutatkozott be a 2020/2021-es szezonban, majd az utóbbi két szezont kölcsönben az NB II-es Soroksárnál töltötte, ahol összesen 53 tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A korosztályos válogatott szélső védő gyakorlatilag a nyári felkészülés eleje óta a Kecskeméttel készül az FTC engedélyével, ezalatt az edzőmeccseken rendre pályára lépett, csütörtökön pedig a szükséges dokumentumok is aláírásra kerültek.

Dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője (balra) és a Fraditól kölcsönvett Nagy Olivér Forrás: kecskemetite.hu

„Nagyon jó érzés, hogy itt lehetek Kecskeméten. Ez egy újabb lépcsőfok lehet a karrieremben, amit örülök, hogy a KTE kötelékében tehetek meg, hiszen a klub már korábban is érdeklődött utánam. Jó érzésekkel várom a szezont, az elmúlt hetek közös munkája ebben csak a megerősített.

Bízom benne, hogy meg is lesz erre a lehetőségem. A beilleszkedésen túl is vagyok, a srácok az első perctől maguk közé fogadtak, most már azon vagyok, hogy én is szép sikereket érjek el a KTE-vel"' – mondta a Kecskemét honlapjának a 20 éves Nagy Olivér, akinek a kölcsönszerződése a 2023/24-es szezon végéig szól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!