A fantasztikus szezon után a világ legjobb sportolói közé kerültek a magyar atléták
Bartha-Kéri Biankának és Szögi Istvánnak még ennél is nagyobb céljaik vannak a következő két évre.
Bartha-Kéri Biankának és Szögi Istvánnak még ennél is nagyobb céljaik vannak a következő két évre.
A szabadtéren is országos csúcstartó gátfutó elsődleges célja az augusztusi Eb, amelyen a döntőbe jutást várja magától.
A jamaicai futónak ez már a második doppingesete volt.
Indoklása szerint a rengeteg orosz doppingügy hátráltatja a karrierjét.
A hölgyeknél a Tokióban három aranyérmet nyerő Thompson-Herah végzett az élen.
A MASZ sportigazgatója szerint a statisztikák máris ígéretesek.
A magyar atlétika eddigi egyetlen világbajnoka, Márton Anita számára a 2021-es év a dobókörön kívüli események miatt volt igazán emlékezetes.
Gyurta Dániel a Nemzetközi, míg Knoch Viktor az Európai Olimpiai Bizottság tagjaként van jelen a MOB sportolói bizottságában.
Halász Bence fiatal kora ellenére is számos nagy világversenyről térhetett haza éremmel.
Egy másodperccel volt jobb, mint a kenyai Kibiwott Kandie tavaly decemberben, Valenciában elért eredménye.
A magyar sportdiplomata az európai szövetségben betöltött pozíciói mellett a budapesti atlétikai-vb szervezési feladatköreiben is szerepet vállal majd.
A Hurrikán becenévre hallgató Julia Hawkins hihetetlen rekordot állított fel a 105 évnél idősebb atléták korcsoportjában.
Loren Seagrave az atlétikában olyan fajsúlyú szakember, mint a futballban Sir Alex Ferguson, vagy a kosárlabdában Phil Jackson.
Kozák Luca számára kicsit felemásan alakult a 2021-es szezon, de tokiói drámája után már a következő két évre koncentrál.
Tizenöt esztendősen kissrácnak nézték, 20 évesen U23-as Eb-t nyert és csúcsokat javított.
Miattuk is érdemes lesz a két év múlva esedékes világbajnokságra jegyet váltani.
Shelly-Ann Fraser-Pryce kiváló formában érzi magát, így már a 2024-es olimpiára tervez.
A 30 éves hétpróbázóért megőrülnek a rajongói, amelyen nincs is mit csodálkozni.
A 32 éves atléta egy barátjával sétált egy ipari park szélén, amikor fegyveresek bekerítették őket.
Olimpiai ötödik lehetett volna diszkoszvetésben azzal az új egyéni csúcsával, amit október elején dobott.