A Real és a PSG is vinné a Chelsea kulcsemberét
Az árát 80 millió euróra becsülik.
Így kell pontosan kapura lőni.
A labdarúgás egyik legnagyobb csalása után a sors igazságot szolgáltatott és Bajnokok Ligáját nyert a londoni együttes.
A brazil támadót egy tucat csapat akarja leigazolni.
A Chelsea szélsője elmondta, eltűnt a vírus a szervezetéből.
A katalán klub tisztességes ajánlat esetén elengedi a francia játékost.
A Real Madrid támadója szerint a Forma-1-et nem szabad összekeverni a gokartozással.
Azt még nem lehet tudni, hol folytatja pályafutását.
Az Arsenal egykori menedzsere edzői pályafutása egyik legnagyobb vereségét szenvedte el a londoni derbin.
Callum Hudson-Odoi tesztje lett pozitív, önkéntes karanténba vonul a londoni csapat.
Jürgen Klopp ráfizetett arra, hogy pihentette a legjobb játékosait.
A müncheniek a magas jegyárak ellen tüntettek, majd örömünnepet rendeztek.
A Napoli játékosai úgy érzik, győzelmet érdemeltek volna a Barcelona ellen. A München mindent eldöntött Londonban.
A katalánokra kemény visszavágó vár a Bajnokok Ligájában, a németek eldöntötték a továbbjutást.
A manchesteriek szerint minden rendben, a Chelsea-nél nem értik, hogy történhetett ez meg.
A videobíró két gólt is elvett a Chelsea-től, de a nyilvánvaló piros lapot nem látta.
Ennél nyilvánvalóbb kiállítás nincs, mégsem kapott lapot a Manchester United játékosa.
A marokkói szélsőért 40 és 44 millió euró közötti összeget fizet a londoni egyesület.
Négy gól, fordulatok, és izgalmak az angol labdarúgó-bajnokság szombati nyitómeccsén
Frank Lampard csapata rengeteg helyzetet hagyott ki a másodosztályú Hull City ellen, amely kis híján megbosszulta magát.