Magabiztos győzelmet aratott a Falco a férfi kosárlabda NB I-ben
A Szombathely mellett a Körmend és a Nyíregyháza is nyert.
A Szombathely mellett a Körmend és a Nyíregyháza is nyert.
Az Olajbányász az első és a negyedik negyedben nyújtott remek játékával tudott felülkerekedni a paksi csapaton.
Az előző idényben negyedik debreceniek már az első két negyedben tizenhat pontos előnyre tettek szert, és később sem forgott veszélyben a győzelmük.
Egy pont híján százat dobott a szombathelyi együttes.
A madridi együttes a döntőben éppen a magyar kosaras előző klubját, a Barcelonát győzte le.
A bajnok Falco KC Szombathely sűrített programmal kezd a Bajnokok Ligája miatt: egy héten belül megmérkőzik a Pécs, az Alba Fehérvár és a Sopron csapatával is.
Az NBA-sztár vezérletével kijutott Szlovénia a tokiói olimpiára.
A szombathelyi együttes egy pont híján százat dobott a kosárdöntő második mérkőzésén.
A Szombathely sorozatban negyedszer döntős, míg a Szolnok a 12. fináléjára készülhet.
A Szolnok 37 ponttal győzte le a Debrecent a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében.
Mindkét együttes 3-0-ás összesítéssel jutott a legjobb négy közé.
Egy gyűrűről lepattanó dobásból zsákolt, miközben egy védőnél is nagyobbat ugrott.
A Szolnoki Olajbányász 1991-es bajnoki címe feledhetetlen meccsek után született meg. Az akkori főszereplők emlékeznek most a három évtizeddel ezelőtt történtekre.
A vasi csapat 6 ponttal nyert az Atomerőmű elleni negyeddöntőben.
Az Oroszlány otthonában minimális különbséggel tudott győzni a Kecskemét.
A Debrecen nyolc megnyert meccs után kapott ki.
A paksiak klasszisa, Lóránt Péter 32 pontot dobott a Falcónak.
Az NB I-ben szereplő együttes szombaton kikapott a sereghajtó Jászberénytől is.
Sztojan Ivkovics csapata az utolsó negyedben mentette meg a meccset, majd egy elképesztő triplával nyert a hosszabbításban.
Sztojan Ivkovics csapatának pénteken le kell győznie a csoportutolsó osztrák együttest.