A sanghaji hűvösben lazíthat a Mercedes - Kínai Nagydíj előzetes
Ezen a hétvégén a Ferraritól nem várnak a malajziaihoz hasonló bravúrt.
Ezen a hétvégén a Ferraritól nem várnak a malajziaihoz hasonló bravúrt.
A zászlós bíró nem értette, hogy "nem."
Hiába jön rá egy pilóta a legjobb megoldásokra, a telemetria minden titkát elárulja. Érdemes lenne betiltani, mert elmossa a versenyzők közötti különbségeket.
Úgy véli, nem tudja üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumikat.
Rosberg viszont szinte vakon vezetett a Mercedes szerint.
A baki nem befolyásolta az élmezőny sorrendjét.
A csapat végre a javulás jeleit mutatta a Kínai Nagydíjon.
Ricciardo nem biztos benne, hogy a német szándékosan húzódott félre előle.
Nem érti, miért volt ennyire lassú az autó Kínában.
Kiestek már a Q2-ben, mert a hűvös időben nem tudták kellően felmelegíteni a gumikat.
A német idén négyből háromszor kikapott új csapattársától, akiről a kínai időmérő után elismerően nyilatkozott.
Rossz adat miatt vállalt kockázatot, ezért pördült meg.
A brit elsőségéhez nem fért kétség, Ricciardo legyőzte Vettelt.