A Vardar kapusa nem lát sok esélyt arra, hogy fordítsanak a macedónok.
A veszprémi edzőt fellökő Juan Carlos Pastor pénzbüntetést is kapott.
A szkopjei győzelem ellenére Nagy László óvatos, és nagy meccset vár Veszprémben is.
A Veszprém már a Final Fourért küzd a Szkopje ellen.
A szegedi kéziedző szerint Sabaté rájátszott a lökésre, és a bírókat okolja a vereségért.
A két edző után a veszprémi és szegedi szurkolók is egymásnak estek Debrecenben.
A végig izgalmas, feszült kupadöntőt elképesztő izgalmak után húzta be a címvédő.
A szegedi kéziklub nem kért abból, hogy a SEHA Ligát összevonják a magyar NB I-gyel. A szegediek nélkül pedig a többiek előtt sem él a lehetőség.
A kézibajnok brutálisan kemény meccset játszott BL-negyeddöntős ellenfelével.
Nagy Lászlónak és Chema Rodrigueznek is jutott a díjakból.
A szélső Iváncsik még vészkapusként is megmutatta, hogy mit tud, ziccert fogott.
Öttel nyertek Nagy Lászlóék, így közel kerültek a BL-negyeddöntőhöz.
A pénz nem akadály Szegeden, lecseréli szinte az egész keretét az örökös második kézicsapat.
Szkopjében egy döntetlen is elég volt, a Final4 elődöntőjében a Breszt jön.
Egy bejátszáson múlt minden. A Veszprém második lett a BL-csoportban.