Görögökön keresztül vezet az út az Euroliga-döntőbe
Az UVSE pólócsapata az Olympiakosszal elődöntőzik a Final Fourban.
Az UVSE pólócsapata az Olympiakosszal elődöntőzik a Final Fourban.
Benedek Tibor kihirdette az olimpiai pólóselejtezőre készülő keretet.
1,5 másodperc volt hátra, Kovács Gergő a félpályáról rádobta, bement.
A szervezők több százezer látogatóra számítanak 2017-ben.
A világbajnok pólóst brutális miatt állították ki a szombati rangadón.
A női válogatott visszalépett az olimpiai selejtezőtől.
Vári Attila Sydneyben lőtt csavargóljára mindig emlékezni fogunk.
A női pólócsapat kikapott a Sabadelltől, és a LEN kupában folytatja.
Bíró Attila csapata Olaszországban veszített Világliga-mérkőzésen.
A fővárosi női pólócsapat döntetlent játszott Spanyolországban.
A Benedek-csapat a hazai siker után Tbilisziben is könnyedén nyert.
Nem jött még rendbe a bordasérülése, kihagyja a túrát.
Varga Dániel nélkül is sikerült legyőzni a Pro Recco pólócsapatát.