A török bajnok elleni szenzációs győzelem után ma este folytathatja a Fradi a bravúrsorozatot az Európa Ligában.
A PSG és a Manchester City is hátrányból fordítva tudott nyerni, míg a Thomas Tuchelt kirúgó Chelsea továbbra is nyeretlen.
A második félidő elején Juan Carlos Pastor csapata kétgólos előnyről tíz perc alatt ötgólos hátrányba került.
Az olimpiai ezüst-, világbajnoki bronzérmes franciák a félidőben még vezettek, ám az olaszok fordítani tudtak a harmadik negyedben.
A szakvezető nem titkolta, nagyon nehéz meccs vár a Fradira csütörtökön az Európa-ligában.
Az Alpine állítólag a visszavonulását már bejelentő Vettelt is szívesen látná a soraiban.
A magyar bajnok a francia bronzérmes ellen lép pályára csütörtökön az Európa-liga csoportkörében.
A keddi győzelem is kellett az új csúcshoz.
Eldőlt, ott lehet-e a 2024-es párizsi olimpián.
Már a BL-meccs előtti napon is balhéztak egymással a drukkerek.
Az ügyben indult oknyomozás döbbenetes eredményt hozott.
Az indiai Abhilash Tomy nem fél, ha kell, újra szembenéz a halállal.
A Nápolyban elszenvedett kudarc után javítani tudott a Liverpool és megszerezte első győzelmét.
A múlt heti megalázó vereség után ezúttal a holland Ajax ellen javított a Liverpool.
A váltófutás pontos útvonalát várhatóan jövő nyáron hozzák nyilvánosságra.