Több embernek is menekülnie kellett.
Verstappen a balszerencséje mellett a szenvedéséről is beszélt Pérez tökéletes napja után.
A Red Bullok ezúttal is uralták a versenyt, Alonso először nem tudott dobogóra állni az idényben.
Cunoda Juki természetesen nagyon sajnálja a történeteket.
A holland Red Bullja így is komolyan megsérült az ütközés során.
A spanyol pilóta ötlete az FIA-nak is tetszett.
A Mercedes pilótája szerint a riválisa ugyanígy tett volna fordított esetben.
Leclerc elmondta, min múlott a győzelme, Pérez viszont nem örült túlságosan a sikerének.
Verstappennek óriási segítséget adott az új rajt, mégis csökkent az előnye az összetettben.
Még egyetlen pilóta sem tudta kétszer megnyerni a bakui utcai futamot.