Vágólapra másolva!
41 éves korában meghalt a legendás angol rögbijátékos, Rob Burrow.

Meghalt a legendás rögbijátékos

A legendás rögbijátékos motoneuron-betegségben (MND) szenvedett, amely egy degeneratív idegrendszeri betegség. A Leeds Rhinos csapatának egykori klasszisa 17 éven át tartó profi karrierje során minden fontosabb trófeát megnyert a hazájában, köztük nyolc bajnoki címet, az angol és a brit válogatottban is szerepelt, majd súlyos betegségét 2019-ben, két évvel a visszavonulását követően diagnosztizálták nála.

Az a hatalmas szeretet és támogatás, amelyet Rob és az egész családja az elmúlt négy és fél évben kapott, nagyon sokat jelentett számára

- írta közleményében a Leeds a legendás játékosáról, aki a múltban csaknem 20 millió font értékű adománnyal támogatta a hozzá hasonló betegségben szenvedőket.

Vilmos herceg és Katalin hercegné is megemlékeztek az egykori rögbisztárról a közösségi médiában. 

Rob Burrownak nagy szíve volt, és a Rugby League legendás alakját tisztelhettük benne. Megtanított arra, hogy egy megpróbáltatásokkal teli világban mernünk kell álmodni

- írták az X (korábban Twitter) közösségi oldalon.

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint Burrow inspirációt adott mindenki számára, aki találkozott vele, és hallotta elképesztő történetét.

"Fantasztikus örökséget hagy maga után, mélységesen együttérzek a családjával és a barátaival" - mondta a brit kormányfő.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!