A BHSE világbajnoki ezüstérmes klasszisa az egy kategóriával feljebb, 82 kg-ban világbajnok Burhan Akbudakkal mérkőzött meg a nyolcaddöntőben, és stabil birkózással 2-1-re győzött, majd jöhetett az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes azeri Sanan Suleymanov elleni negyeddöntő.
Lévai jól kezdte a meccset, aktív volt, így gyorsan egypontos előnyre tett szert. A vezetés megvolt, még ha a földön nem is sikerült újabb pontokat szereznie. Az azeri inkább csak védekezett hátrányban is, így is ért véget az első három perc. A magyar jobb állapotban volt ránézésre is, mint Sanan Suleymanov. A második három perc elején is a magyar birkózó ment előre, de a bírók azt jelezték,
Lévai a passzívabb, így 1-1 lett az állás. Az azeri sem tudott újabb pontot csinálni a földharcban két perccel a vége előtt.
Lévai ment előre, kis híján kilépett a szőnyegről, de megúszta. Az azeri Sanan Suleymanov semmit nem csinált, közben fogytán volt az idő.
Hiába lett 1-1-s döntetlen, az azeri szerezte később az egy pontot, így ő nyert és jutott tovább. Ha Sanan Suleymanov legyőzi a kazah Demeu Zhadrayevez az elődöntőben, akkor a magyar továbbviszi a vigaszágon,
ennek kell majd szurkolni.
"Ugyanaz volt a taktika, hogy leküldöm hamar, aztán lent megoldom, sokat gyakoroltam rá, de sajnos nem sikerült. Ha ugyanazt a taktikát választom, mint ő, akkor benne van, hogy kizárnak mindkettőnknek, de én birkózni jöttem ide.
Sajnos nem jött most össze. Ha utolsó ponttal vezet az ember, azt a legjobbak megoldják. Fordítva én is megcsináltam volna, ez van, sajnálom. Egyet kell nyernie, sikerülhet neki, aztán akiket ő megvert, azokkal kell majd birkózni"
- mondta Lévai Zoltán az M4 Sport kamerája előtt.