Vágólapra másolva!
Minden idők legnépszerűbb nehézsúlyú ökölvívója, Mike Tyson július 20-án visszatér a ringbe a nála harminc évvel fiatalabb, influenszerből lett bunyós, Jake Paul ellen. A Netflix által közvetített mérkőzésre már most óriási az érdeklődés.

Mike Tyson, a profi boksz nehézsúlyú legendája július 20-án visszatér a ringbe, ugyanis a Dallas Cowboys amerikaifutball-csapat nyolcvanezer fős arlingtoni stadionjában fog összecsapni Jake Paullal. Tyson és Paul meccse – amelyet a Netflix fog világszerte közvetíteni – nem bemutató jellegű haknimeccs lesz, hanem hivatalos, aminek az eredménye bekerül majd mindkettőjük statisztikájába.

mike tyson
A korábbi nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson már 58 éves lesz az összecsapás idején
Fotó: AFP 

Egekben a jegyárak Mike Tyson visszatérése előtt

Az év egyik leginkább várt bokszeseményére már most hatalmas az érdeklődés, a TalkSport bokszszakértője, Michael Benson arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a Most Valuable Promotions, amelynek többek között Jake Paul is a tulajdonosa, már több mint 121 ezer jegyet regisztrált elővételben. 

A jegyek hivatalos értékesítése május 16-án kezdődik. Benson információi szerint a promóciós cég ezen felül egy egyedülálló ajánlatot is kínál a rajongók számára, egy VIP-csomagot potom 2 millió dollárért (720 millió forint). A VIP-csomag olyan exkluzív lehetőségeket is magában foglal, amire a sportág történetében még soha nem volt példa. Többek között a csomag a ringszéli helyeket (négy első- és négy második soros ülés), személyes találkozót és meccs előtti/utáni közös fotót  biztosít a két bokszolóval, akiknek az aláírt kesztyűit is megkapja, aki kifizeti a horribilis összeget. Természetesen a csomag tartalma itt még nem áll meg, hiszen a VIP-csomag tulajdonosának luxus szállást, privát biztonsági őröket, és minibuszt is biztosítanak, valamint testközelből láthatja a meccs előtti mérlegelés pillanatait.

A legolcsóbb jegyek 357 dollárért (nagyjából 129 ezer forint), míg a gyűrűszéli helyek 8 ezer dollár (2,9 millió forint) körül kaphatók majd.

Jake Paul, Mike Tyson
Jake Paul és Mike Tyson összecsapása az év egyik legfelkapottabb bokeseménye lesz
Fotó: Netflix

A közelgő meccs bejelentése nagy port karvart a boksztársadalomban, a lehetséges kockázatok miatt pedig sokan elkezdtek aggódni a közel 60 éves legenda egészségügyi állapota miatt. Legutóbb a WBC korábbi nehézsúlyú világbajnoka, Deontay Wilder mondta el a véleményét Jake Paul és Mike Tyson meccséről.

Szerintem hiba volt, hogy a bizottság engedélyezte Mike-nak, hogy ringbe lépjen, mert már 20 éve nem aktív. Még az hiányzik, hogy megsérüljön. Sok példát láttunk arra, amikor hasonló helyzetben kómába estek a srácok. Túl öreg már ehhez. Végső soron mindenki lesz*rja Mike-ot, mert ha nem így lenne, nem engednék bunyózni… Nem szeretném, ha az utolsó emlékem az lenne róla, hogy kikapott egy Youtubertől

- mondta aggódva a korábbi olimpiai bronzérmes Deontay Wilder.

A fogadások terén Jake Paul számít favoritnak a BetMGM szerint, de a fogadott összegek 70%-a Tysonra irányul. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!