Vágólapra másolva!
Nicky Butt, a Manchester United egyik "őskövülete", a "Fergie fiókái" néven elhíresült törzsgárda - a két Neville fivér, Beckham és Scholes - beltagja kedden kérte, hogy elszerződhessen az old Traffordból. A 28 éves, 30-szoros angol válogatott középpályás 1993, 18 éves kora óta volt a United szerződtetett labdarúgója. Döntését azzal indokolta, hogy képtelen állandó helyet kivívni magának az első csapatban.

Butt alapembere volt az 1999-ben Bajnokok Ligája-győzelmet aratott együttesnek. 2002-ben, a koreai-japán világbajnokságon az angol válogatott egyik legjobbja, stabil embere volt, Pelé például az egész torna egyik legjobbjaként aposztrofálta.

Nem sokkal a vb utánbokasérülést szenvedett, de felépülése után oroszlánrészt vállalt a United nagy menetelésében: abban, hogy nyolcpontos hátrányt ledolgozva bajnokságot nyert a gárda. Tavaly nyáron azonban kiújult a bokasérülés, műtétre került sor, s azok után a csapat 31 tétmérkőzéséből csak 11-en tudott a kezdő tizenegy tagja lenni.

"Nicky kérte, hogy engedjük el. Ez egy roppant szomorú szituáció, Nicky hatalmas szolgálatokat tett a klubnak, most is számítunk rá, csakhogy ő szeretne hétről hétre játszani. Márpedig Phil Neville tartós jó formája, továbbá Darren Fletcher és Kléberson kibontakozása révén erős a konkurencia, és nem tudjuk garantálni, hogy Nicky minden meccsen szóhoz jutna" - nyilatkozta Sir Alex Ferguson, a Manchester united menedzsere a The Sun című lapban.

Butt ára körülbelül 5 millió font lesz, s a legvalószínűbb, hogy a Middlesbroughban folytatja pályafutását, Steve McClaren menedzser keze alatt. McClaren korábban Ferguson segítője volt a Man Unitednél.

Ch. Gáll András
[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!