Az MTK Budapest csatlakozhat a labdarúgó Borsodi Liga közvetlen élmezőnyéhez, amennyiben kedden idegenben nyer a Budapest Honvéd ellen a hetedik fordulóban elmaradt mérkőzésen.
A vendégeknek - akik siker esetén két pontra megközelítik a listavezető Fehérvárt - ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk, hiszen a kispestiek ebben az idényben hazai pályán nem szenvedtek vereséget, ráadásul fővárosi riválisaikat egy kivételtől eltekintve - a Vasas ellen 1-1 lett az eredmény - legyőzték.
A hétvégi forduló egyik csapatnak sem úgy sikerült, ahogy eltervezte: az MTK hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett az Újpesttől, míg a Honvéd a Bozsik-stadionban meglepetésre csak döntetlent ért el a bennmaradásért küzdő Pécs ellen.
A találkozó azért maradt el október elsején, mert a Honvéd nem fizette ki korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást, s ezért a liga kizárta az élvonalból. A klub végül rendezte adósságát, így visszatérhetett az NB I-be.
* * *
Távozik az FC Soprontól az osztrák Mattersburgtól nyáron igazolt Fülöp Zoltán. A csatár november 30-án lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a vezetőség, addig pedig a junioroknál edz. Bojan Lazic, Zombori Zalán és Radu Luca után Fülöp Zoltán a negyedik futballista, aki a szezon közben távozik Sopronból.