Csúcsrangadók Rómától Valenciáig
2005. március 04. 16:04
A spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Real Madrid a címvédő FC Valenciához látogat. Edzőváltása óta a hazaiak egy győzelmet és egy döntetlent könyvelhettek el, míg a madridiak egymást követő két vereségük után a hétközi játéknapon hazai pályán felülmúlták a Real Betist.
A királyi gárdában Michel Salgado, Zidane, Owen és Raúl is kihagyja a találkozót, Casillas azonban visszatér a kapuba, azok után, hogy a Betis ellen le kellett cserélni.
A forduló legnagyobb nyertese a listavezető FC Barcelona lehet, amely az Osasuna vendége lesz. A katalánok az elmúlt két fordulóban csak döntetlent játszottak, így Frank Rijkaard legénységére igencsak ráférne egy győzelem a Chelsea elleni Bajnokok Liágja nyolcaddöntő visszavágója előtt.
A gránátvörös-kékeknél az előzetes kezdőcsapat alapján az Espanyol elleni tizenegy lép pályára, annyi változtatással, hogy Gerard helyett Belletti, Maxi Lopez helyett Iniesta került be, és így Eto'o lesz az egyedüli csatár.
A bajnokság egyik meglepetéscsapata, a Villarreal a sereghajtó Numancia vendégeként próbálja meg megszerezni a három pontot, míg a szintén a BL-ért küzdő Sevilla a hazai pályán mindig veszélyes Atlético Madrid otthonában játszik.
[origo]/(MTI)