Az elmúlt három évben mindig tbiliszi egyesület nyerte az aranyérmet, és az első hat között ezúttal is négy fővárosi csapat áll, az első helyet pedig a WIT Georgia Tbiliszi foglalja el, de a Szioni Bolnisszi remek szereplésének köszönhetően nem biztos, hogy a fővárosban marad a bajnoki cím.
A jelenlegi második helyezett pazarul rajtolt, az első nyolc mérkőzésén mindössze egyszer veszített pontot, de ezt egy kisebb hullámvölgy követte, hiszen két tbiliszi kirándulást is vereséggel zárt az együttes: kikapott a Dinamótól és a WIT-től is. Ezt követően azonban megint szorgalmasan gyűjtögette a pontokat a csapat, és nem szakadt le a listavezetőtől, ami alapján akár azt gondolhatnánk, hogy tavasszal újult erővel száll majd harcba az aranyért. A jelek azonban ennek az ellenkezőjére utalnak, hiszen az egyesülettől a téli szünetben máris hét labdarúgó távozott. A kilencgólos csatár, Dzsaba Dvali esetében ez még valamennyire érthető is, hiszen ő csak kölcsönben szerepelt a Dinamo Tbiliszitől, a többiek eladása azonban csak az anyagi problémákkal magyarázható, és ez alapján erősen kétséges, hogy a Szioni az új évben is ilyen jól szerepel majd. Hasonló a helyzet a harmadik helyezett Lokomotivi Tbiliszinél is, a klub ugyanis labdarúgóinak nagy részét átadólistára tette, és a tavaszi szezonban valószínűleg elsősorban juniorokkal áll majd ki - a döntés meghozatala után az edző, Noda Akobia, illetve a sportigazgató, Levan Kipiani egyaránt lemondott posztjáról.
Mindez jól jöhet a WIT-nek, amely egyetlen vereségét rögtön az első körben szenvedte el a Kolheti Poti ellenében, ezután viszont pontot is alig veszített, és volt, hogy sorozatban kilenc győzelmet aratott. A csapat mindegyik rangadóját megnyerte, és a legtöbb gólt érte el az ősz során, ráadásul a góllövőlista vezetője is innen kerül ki Otar Marcvaladze személyében, aki 14 alkalommal volt eredményes. A listavezető legfőbb riválisa tehát a címvédő Dinamo Tbiliszi lehet, amely tavasszal számíthat majd a Szioni Bolnisszitől visszatérő Dvalira. A csapat mestere egyébként nem más, mint a sokszoros szovjet válogatott Kahaber Csadadze, aki a télen a holland AZ Alkmaarhoz utazott szakmai tanulmányútra.
A bajnokság állása
1. WIT Georgia Tbiliszi 15 11 3 1 32-10 36
2. Szioni Bolnisszi 15 11 2 2 28-12 35
3. Lokomotivi Tbiliszi 15 10 3 2 26- 6 33
4. Dinamo Tbiliszi 15 10 2 3 25- 7 32
5. FC Borjomi 15 10 - 5 29-15 30
6. Ameri Tbiliszi 15 9 2 4 15- 9 29
7. FC Zesztafoni 15 8 3 4 18-11 27
8. Dinamo Batumi 15 6 4 5 13-12 22
9. Kolheti Poti 15 7 1 7 16-17 22
10. Dila Gori 15 5 1 9 21-23 16
11. Kaheti Telavi 15 5 1 9 14-25 16
12. Torpedo Kutaiszi 15 3 4 8 10-17 13
13. FC Ckinvali 15 3 3 9 10-26 12
14. Dinamo Szuhumi 15 3 1 11 14-36 10
15. FC Tbiliszi 15 1 2 12 9-29 5
16. Szpartaki Tbiliszi 15 1 2 12 3-28 5
A góllövőlista élmezőnye: 14 gólos: Marcvaladze (WIT Georgia Tbiliszi), 9 gólos: Dvali (Szioni Bolnisszi), 7 gólos: Kutateladze (Kolheti Poti), 6 gólos: Koridze (FC Borjomi), 5 gólos: Mikucsadze, Dolidze (Szioni Bolnisszi), Megreladze, Iasvili (Dinamo Tbiliszi), 4 gólos: Szultanisvili, Kanisvili (Dila Gori), Davitasvili, Szevasztopulo (Ameri Tbiliszi), Zirakisvili (Dinamo Batumi).