Vasárnap este rendezik az olasz labdarúgó-bajnokságnak azt a mérkőzését, amely végképp eldöntheti a bajnoki cím kérdését: ekkor fogadja ugyanis a 11 pont előnnyel listavezető Internazionale az AS Romát.
A milánói együttes egészen elképesztő tempóban halad a scudetto felé, hiszen új rekordot állított fel a sorozatban aratott győzelmeket illetően, jelenleg 14-nél tart, azaz lassan az egész mezőny áldozatául esik. Mindemellett a kék-feketék még veretlenek is, mindössze háromszor hagytak egy pontot az ellenfeleknél, így nem meglepő, hogy még a szintén remeklő és kitűnő mutatókkal rendelkező - utolsó 15 bajnoki mérkőzéséből csupán egyet elveszítő - AS Roma is 11 pontos hátránnyal követi az éllovast.
Amennyiben a fővárosiak még komolyan gondolják, hogy megszerezhetik a bajnoki címet, mindenképpen nyerniük kell, hogy csökkentsék tetemes lemaradásukat, ugyanakkor a milánóiaknak is éppen elég motivációt jelenthet, hogy újabb siker esetén a 14 pontra duzzadó előny tulajdonképpen mindent eldöntene az első helyet illetően.
Így véli ezt Luciano Spalletti, a rómaiak vezetőedzője is: "A vasárnapi meccs az utolsó esélyünk. Ha nem nyerünk, vége a bajnokságnak. Az mindenképpen mellettünk szól, hogy szerencsére Totti visszatérhet eltiltása után."
Érdekesség, hogy a két csapat ebben a szezonban harmadszor találkozik: ősszel Rómában 1-0-ra nyert az Internazionale, míg az olasz Szuperkupában a fővárosiak hiába vezettek 3-0-ra, végül hosszabbítás után 4-3-ra a milánóiak győztek. A két gárda összecsapásainak lesz folytatása, hiszen a Farkasok az AC Milan, a kék-feketék a Sampdoria ellen jutottak be a kupadöntőbe. A két gárda nem mellesleg még a Bajnokok Ligájában is versenyben van.
Ezúttal a megszokottól eltérően pénteken is rendeznek mérkőzést: Cataniában vasárnap Szent Ágotát, a város védőszentjét köszöntik különböző rendezvényekkel, utcabálokkal, ezért biztonsági szempontból két nappal előrehozták a Palermo elleni összecsapást.
Az AC Milan - amelyben az új szerzemény, a Real Madridtól érkezett brazil világsztár, Ronaldo minden bizonnyal a kispadon kap helyet - a sereghajtó Ascoli vendége lesz.
(MTI)