Az éllovas Manchester United a Tottenham Hotspur, a második helyen álló Chelsea pedig a Charlton Athletic otthonában lép pályára az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 26. fordulójában.
Papíron a címvédő londoniaknak lesz könnyebb dolguk, hiszen a fővárosi rivális az utolsó előtti helyen szerénykedik, így nagy meglepetés lenne, ha nem a vendégek nyernék a találkozót. A szurkolók nagy örömére a Kékek soraiba várhatóan visszatér a csapatkapitány, John Terry, aki hátsérülése miatt december 13-a óta nem lépett pályára.
Az MU-ra jóval nehezebb feladat vár, mert bár riválisa, a Tottenham csak a tizedik a tabellán, hazai környezetben imponáló a mérlege: eddigi 12 meccséből mindössze hármat vesztett el, nyolcat pedig megnyert. A házigazdák ráadásul hét közben kikaptak az ősi rivális Arsenaltól a Ligakupa elődöntőjében, így várhatóan mindent elkövetnek azért, hogy egy szép sikerrel kárpótolják szurkolóikat. A vendégek azonban ezzel együtt is esélyesként várják a vasárnapi mérkőzést.
Máté Péter együttese, a Reading a Manchester City otthonában lép pályára, míg a Priskin Tamást foglalkozató, sereghajtó Watford a Bolton Wandererst fogadja. A hétvégén kerül sor a liverpooli derbi második felvonására, ősszel az Everton nyert 3-0-ra, most visszavágásra készül a 'Pool.
(MTI)