William Gallas, az egyszemélyes védelem

Az Arsenal FC francia légiósa mindig is öntörvényű labdarúgónak számított, pályafutása során többször is összebalhézott főnökeivel, mert szerinte nem az ideális poszton akarták őt szerepeltetni. Azt azonban senki sem veheti el Gallastól, hogy korunk egyik legjobb hátvédje, aki sokoldalúsága mellett (hiszen a hátsó alakzat minden posztján képes kiváló teljesítményre) küzdőszellemével is kiemelkedik a mezőnyből.

A legkomolyabb érdeklődőnek a Chelsea FC tűnt, köszönhetően annak, hogy a londoniak veterán francia középhátvédje, Marcel Desailly remek véleménnyel volt Gallasról. Az angol egyesület végül több mint kilencmillió euróért vette meg a Marseille labdarúgóját, aki gyorsan beverekedte magát a kezdő tizenegybe, és Desailly mellett a védelem tengelyében futballozott. Első idényében a Premier League-ben 30 mérkőzésen lépett pályára, gólt is szerzett, de ez is kevés volt ahhoz, hogy bemutatkozhasson a nemzeti tizenegyben, és kijusson a 2002-es világbajnokságra a francia csapattal.

A válogatottban csak a vébét követően, 2002 októberében mutatkozott be, köszönhetően részben Desailly visszavonulásának. Persze könnyen lehet, hogy akkor is meghívót kapott volna a Les Bleus-be, ha a veterán bekk marad a pályán, hiszen immár nem lehetett szó nélkül elmenni Gallas teljesítménye mellett. A védő a 2002-2003-as pontvadászatban a Premier League-ben 38 bajnokin szerepelt, vagyis egyetlen meccset sem hagyott ki, csupán kétszer kezdett a kispadon, ráadásul egyetlen idény alatt annyi gólt ért el, mint addig a teljes pályafutása során összesen! Négyszer is eredményes volt, az egyik találatot a Manchester United elleni rangadón szerezte, és a négyből csak egy született pontrúgást követően - a többi három találat akcióból esett.

Nem csoda, hogy a Chelsea-nél maximálisan elégedettek voltak a teljesítményével, és sokkal jobb kondíciókkal egy évvel meg is hosszabbították az eredetileg 2006-ig szóló szerződését.

Miközben klubjában immár egyértelműen középhátvédnek számított, a nemzeti tizenegyben rendre jobbhátvédként vették számításba. Ezen a poszton futballozott a 2004-es Európa-bajnokságon is, és a 2006-os világbajnokság selejtezősorozatának első meccsein is, ám Willy Sagnol felépülésével visszakerült középre.

Sokoldalúsága azonban megint a hátrányára vált, legalábbis abból a szempontból, hogy a Chelsea-ben nem sokkal később megint elkerült kedvenc pozíciójából. A londoniak új szakvezetője, José Mourinho ugyanis Wayne Bridge sérülése miatt kényszerűségből Gallast tolta ki a védelem bal oldalára, és a Kékek 2005 nyarán hiába vették meg a posztra a spanyol Asier del Hornót, ő sem vált be, így aztán a francia bekk mintegy másfél éven keresztül rendszeresen balhátvédet játszott.

Hogy nem nyújtott rossz teljesítményt, azt jól mutatja, hogy a 2005-2006-os pontvadászatban ezen a poszton is bekerült a szezon álomcsapatába, és az idény során öt gólt ért el: betalált a Manchester United és a Liverpool FC elleni rangadón is, de a legemlékezetesebb a Tottenham Hotspur elleni találata volt, ekkor ugyanis az utolsó percben, 1-1-es állásnál mintegy 25 méterről lőtt elemi erővel a felső sarokba. Ezt a találatot azóta is úgy emlegeti, mint pályafutása legszebb gólját.