A játékmester 2001-ben a Grémiótól került Európába, két évig a francia Paris Saint-Germain együttesénél futballozott, majd ezt követően a Barcelonához igazolt, ahol pályafutása legeredményesebb időszakát töltötte el.
2008-ig két bajnoki címet nyert a csapattal, valamint a Bajnokok Ligájában is győzött, ekkor érdemelte ki az Aranylabdát is.
2008-ban szerződött Milánóba, ám az azóta eltelt időszakban nem tudta megközelíteni önmaga legjobbját, az utóbbi hónapokban pedig már a kezdőcsapatba sem fért be.