Az MTK-nál folytatja a Balmazújvárossal feljutott edző
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/uCUZJtQzHrUPEXg-66APPgmFmh9GV8Ky5mMWdNkycGg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlZjBkOGFhY2Q0MDRjZmJiZTM4NGVlMWUwMGVjYmIx.webp)
A Balmazújváros klubelnöke, Tiba István a dehir.hu portálnak nyilatkozva elmondta, hogy még szerda este is tárgyalt a trénerrel, aki csütörtökön közölte vele a döntését.
Feczkó azzal indokolta a váltást, hogy egy tradicionális klubnál szeretné folytatni pályafutását, ahol nagy célok vannak, márpedig a fővárosi kék-fehéreknek a következő szezonban a visszajutás a célkitűzésük.
Tiba István úgy fogalmazott, emberileg csalódott Feczkó Tamásban, amiért korábban nem közölte, hogy esetleg máshol folytatná a munkát, és most is három napig váratta a csapatot döntése bejelentésével. Hozzátette, gyorsan kell új edzőt találniuk - hiszen a következő bajnokság július 15-én kezdődik -, úgyhogy már ezen a héten szeretne megállapodni egy szakemberrel.
"Az élet nem áll meg, abban bízom, a csapat túlteszi majd magát ezen, és tisztességgel küzdve helytáll az élvonalban" - mondta a klubelnök.
Feczkó 2015 márciusa óta tevékenykedett a Balmazújváros vezetőedzőjeként. Érkezésekor a csapat sereghajtó volt az NB II-ben.