A foci-Eb rendezését is átírhatja a koronavírus terjedése
![Romania Soccer Euro 2020 Finals Draw UEFA football ROMEXPO](https://cdn.origo.hu/2023/12/G4IZd4gc0ODX6Yjc5sVI3nx_U1xeU_7zsZMfL17kYlw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhMTAwMWI4MmJkNDQ3NTM4ODJhN2I0OWI2MGQyZmVk.webp)
"Egyelőre várakozó állásponton vagyunk. Valamennyi rendező országot figyelemmel követünk, és minden esetben az egyes kéréseknek megfelelően fogunk eljárni. De esemény csak akkor maradhat el, ha még rosszabbra fordul a helyzet" – mondta el Michele Uva, az európai szövetség végrehajtó bizottságának olasz tagja a Rai olasz állami televíziónak.
Az olasz főváros, Róma a június 12. és július 12. között sorra kerülő Eb egyik központi helyszíne, amelyik három csoportmérkőzésnek, köztük a torna nyitómérkőzésének (Olaszország–Törökország) és egy negyeddöntőnek ad otthont.
Olaszország a járvány által leginkább fertőzött európai ország, ahol kedd délutánra a háromszázat közelíti a megbetegedések száma, illetve már hét halálos áldozatról is tudni lehet. A legfertőzöttebb északi régió több tartományában, Lombardiában, Liguriában, Emilia-Romagnában, Friuliban és Venetóban március 1-ig minden nyilvános rendezvényt, így a sportesemények rendezését is megtiltották.
A hétvégén több olasz futballmeccs is elmaradt, a jövő héten pedig már biztos, hogy zárt kapuk mögött rendezik a Juventus–Internazionale rangadót. Utóbbi, a milánói csapat pedig most csütörtökön szintén zárt kapuk mögött fogadja a bolgár Ludogorec csapatát az Európa-ligában a legjobb 16 közé kerülésért vívott párharc visszavágóján (az első mérkőzést az Inter nyerte 2-0-ra Razgradban). A kedd esti Napoli–Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést ugyanakkor korlátozások nélkül, azaz nézők előtt fogják megrendezni.