Budapest, 2015. július 16.
A bosnyák csapatban játszó Jasmin Bogdanovic (b) és a ferencvárosi Busai Attila (b2) a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. július 16-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Rettenetesen megverték egy budapesti szórakozóhelyen a Ferencváros korábbi játékosát, Busai Attilát - számolt be róla a Blikk.
Az események szerda éjjel történtek. Egy szemtanú a következőket mondta: "A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik. Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk."
A ferencvárosi Busai Attila (b2) a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros-Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában Forrás: MTI/Kovács Tamás
Azt a szemtanú sem tudta megmondani, vajon mi előzte meg a konfliktust, mi miatt robbanhatott ki a verekedés, de nyilvánvaló volt, hogy a verekedést Busai veszítette el. Rögtön világos volt, hogy nagyon komoly baja esett, a Blikknek nyilatkozó férfi szerint az egyik szeme ijesztően feldagadt, olyannyira, hogy szinte nem is látszott, de Busai Attila egész arca borzalmasan nézett ki.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Magyarország az idei olimpia kezdetéig szerzett 184 aranyérmét 15 sportágban gyűjtötte. Ezen a téren a legeredményesebb sportágunk a vívás, ezt követi a kajak-kenu és az úszás. Egy aranyérmet szereztünk cselgáncsban, Kovács Antal révén, és a művészeti versenyek során, ez utóbbit dr. Mező Ferenc érdemelte ki.