14. Marco Silva (Fulham)
A szintén 46 éves portugál edző is büszkébb lehet edzői karrierjére, mint arra, amit játékosként elért, ugyanis a portugál másodosztályból nem tudott feljebb lépni. Atletico Clube de Portugal, Rio Ave, Estoril, hogy csak a legveretesebbeket említsük. Utóbbi klubnál kezdte edzői karrierjét, és rögtön sikerült neki az, ami játékosként nem: feljutott az élvonalba. Egy-egy idényt eltöltött a lisszaboni sztárcsapat, a Sporting, illetve az athéni óriás, az Olympiakosz kispadján. 2017-ben Angliába tette át székhelyét, a Hull City irányítása után már csak az élvonalban, a Watford, az Everton és a Fulham kispadján ült.
13. Eddie Howe (Newcastle United)
Nem tudjuk, hogy tudta elhagyni szülővárosát a bournemouth-i klublegenda, aki jószerével teljes játékoskarrierjét a dél-angliai város klubjában töltötte. Két bajnoki meccse van a szomszédos Portsmouth-ban is, de a többi 270-et a piros-feketéknél játszotta le. Természetesen edzősködni is ott kezdett, és 2008-tól 2020-ig egyetlen szezon kivételével ő irányította a meghatározó PL-csapattá váló AFC-t. 2021 óta irányítja a tavaly óta feneketlen pénzeszsákká vált Newcastle-t. És, ha addig nem rúgják ki, akkor hamarosan a Bajnokok Ligájában is debütálhat.
12. David Moyes (West Ham United)
A skót szakember előrébb is kerülhetett volna a listán, ha a Celticnél töltött három idényében nem csupán 24 bajnokin lép pályára. De akkor még pályája elején járt, és később olyan kisebb, de nagy múltú angol és skót csapatokban bizonyított, mint a Cambridge, a Bristol City, a Dunfermline vagy a Hamilton. Edzőként viszont nem lehet panasz a karrierjére, háromszor lett az év edzője Angliában, ült az Everton, a Manchester United, a Sunderland és a Real Sociedad kispadján is.