Vágólapra másolva!
Ez már a végső visszaszámlálás. 15 órakor Kölnben a magyar válogatott számára is elkezdődik a labdarúgó-Európa-bajnokság. Az ellenfél a bombaerős Svájc lesz, már a döntetlen is hatalmas siker lenne. A győzelem pedig? Az maga az álom.

A magyar labdarúgó-válogatott a legutóbbi Eb-meccsét is Németországban, Münchenben játszotta le 2021 júniusában. A helyszín most is Németország lesz, csak a város változott, a Svájc elleni mérkőzésnek Köln ad otthont.

Az ellenfél csapata bombaerős, emlékezzünk csak, amikor a 2021-es Eb-n a franciákat hátrányból felállva ütötték ki a nyolcaddöntőben. Svájc ellen 1981-ben nyertünk legutóbb tétmeccsen, ez sem ma volt, 43 éve. 

Akkor 3-0-ra vertük meg őket a Népstadionban, 

a kispadon Mészöly Kálmán és Mezey György ült. A csapat tele volt klasszisokkal, Nyilasi Tibor, Mészáros Ferenc, Sallai Sándor és a többiek.

Ami azt illeti, a mostani magyar válogatottban is vannak remek focisták. 

Van egy világsztárunk

 (de rég várunk erre, te jó ég), a Liverpoolban focizó Szoboszlai Dominik. Mellette olyan klasszisok állnak Marco Rossi rendelkezésére, mint Gulácsi Péter, Willy Orbán, Schäfer András vagy éppen Sallai Roland. Jó csapatunk van, na, de ne legyünk elbizakodottak, mert a Svájc elleni meccs kegyetlenül nehéz lesz.

A magyar együttes - ki ne tudná - veretlenül vívta meg a selejtezőket és csoportelsőként jutott ki az Eb-re. Ez máris nagy tiszteletet ébresztett az ellenfelekben. Marco Rossi csapata hétfőn utazott el Németországba, ahol az első napokat a Bodeni-tóhoz közeli edzőközpontban töltötte. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a megérkezéstől kezdve kitört az őrület - hatalmas érdeklődés övezte a magyarok minden megmozdulását.

Elsősorban persze Szoboszlai Dominikét. 

A Liverpool és a magyar válogatott sztárját szerette volna mindenki megérinteni, tőle akart mindenki aláírást, vagy csak egy szelfit. Nekünk ma még szokatlan, hogy egy magyar focistát testőr vigyázzon már az edzőközpontban, de a nagycsapatoknál ez természetes állapot.

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, meccs
Szoboszlai Dominik, a magyar csapat világklasszisa
Fotó: Polyák Attila- Origo / Polyák Attila- Origo

A magyarok pénteken kora délután érkeztek meg Kölnbe. A péntek esti sajtótájékoztatón Marco Rossi így beszélt: „Nagyon sok erősségük van. Kemény csapat, szilárd védekezéssel. 

Nagyon komoly minőséget képviselnek a középpályán is. Csapatként kell játszanunk, és oda kell figyelnünk az átmeneteikre is

 – kezdte az olasz szakember. A magabiztosság egyre növekszik, napról napra növekedett, ahogy elkezdtük a közös munkát. A kemény munkával ez csak tovább növekedett és én bízom bennük. Hogy mi történik holnap, azt nem tudom, de majd a pályán megtapasztaljuk az érzelmeket. 

Az előző Eb-n is ott voltunk, jól játszottunk, de nem jutottunk tovább. Majd meglátjuk, most mi történik. Nem véletlenül vagyunk itt, hanem a pályán mutatott játékunk miatt. Szeretnénk főszereplők lenni az Eb-n, és örömet akarunk szerezni a szurkolóinknak."

Az is kiderült, hogy Nego Loïc szereplése kútba esett, mert a játékos kisebb sérüléssel bajlódik. A helyén Bolla Bendegúz játszik majd. Amúgy a meccs előtt derül ki hivatalosan, hogy ki lesz a kezdőkapus - mi Gulácsi Péterre szavazunk.

Doorstep sajtótájékoztató, doorstepsajtótájékoztató, Telki, férfi A-válogatott Eb-felkészülésének első sajtóeseménye, Telkisajttáj, Marco Rossi, MarcoRossi, 2024.05.27.
Marco Rossi élete egyik legfontosabb meccse előtt áll
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A svájci csapat utóbbi napjai nagyon nyűgösen teltek el. Azt is mondhatnánk, hogy csak az élő fába nem kötöttek bele. Rossz volt nekik az edzőpálya füve, a másik felajánlott pályát nem fogadták el, mert messze volt nekik busszal. Lezáratták a stuttgarti tévétornyot, mert - állítólag - valakik onnan lesték meg az edzésüket. Ez a magatartás persze lehet altatás is a részükről. Sőt. egyáltalán nem lennénk meglepve, ha ez így lenne.

A svájci csapat kapitánya, Murat Yakin így beszélt:

Kemény meccsre számítok, de a fontos az, hogy mi használjuk a saját erősségeinket. A jövőbe tekintek, nem a múltba, csak a holnapi meccsre koncentrálok"

- mondta Yakin, aki hangsúlyozta, valamennyi ellenfelüket tisztelik, senkit nem becsülnek le, mert minden csapat megérdemelten jutott ki az Európa-bajnokságra.

A kölni stadionban természetesen telt ház lesz, a remek hangulat biztosított. Magyar szurkolók tízezrei indultak meg a német város felé, olyanok is, akiknek nincs jegyük a mérkőzésre. 

Már csak azért is kiutaznak, hogy a kölni szurkolói zónában éljék át a semmihez nem hasonlítható hangulatot.

Idehaza pedig milliók ülnek majd a tévékészülékek és a számítógépek előtt, hogy figyeljék a magyarok meccsét.

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, meccs
A magyar szurkolók mindenhova elkísérik a csapatot - Kölnben is ott lesznek
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo / Fotó: Polyák Attila - Origo

Még egyszer elmondjuk: Svájc csapata nagyon erős ellenfél. A győzelem itt maga lenne a csoda. A döntetlen is nagy siker. Egy esetleges vereség után sem kell azonban eltemetni az álmainkat. Láttuk a csoport két másik csapatát, Németországot és Skóciát. Nehéz ellenfelek, de semmi sem lehetetlen. Ez a magyar csapat az elmúlt évek során a svájciaknál sokkal erőseb csapatokat (Németország, Anglia) is legyőzött már. Hátha ma is sikerül.

Hajrá, magyarok!

A Magyarország-Svájc Eb-mérkőzést az Origo 14.30-tól élőben közvetíti.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!