A Copa América magyar idő szerint csütörtök hajnali második elődöntője pont azt hozta, amire számítani lehetett: kevés gólt (1-0-ra nyert Kolumbia), sok sárga lapot (8-at), egy piros lapot (majd a lefújás után még egyet), rengeteg durva szabálytalanságot, és természetesen egy tömegverekedést is.
Ez utóbbi azonban annyiban némileg rendhagyó volt, hogy a kolumbiai szurkolókkal az uruguayi válogatott játékosa csaptak össze a lelátón. A pályán vesztes csapatot képviselő kontingens élén Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa, Darwin Núnez állt, a közel 190 centi magas csatárt pedig két csapattársa, José Giménez és Ronald Araújo támogatta.
Mint az a videón is jól látszik, Núnez adta és kapta is pofonokat, a legnagyobbat vicsorogva bunyózó, rövid hajú, kerek arcú fickótól. A dél-amerikai sajtó is egyből akcióba lendült, hogy kiderítsék, ki volt az a képzett huligán, aki egy ekkorát lekevert az uruguayi sztárnak. A kutatásuk pedig sikeres volt, mert kiderítették, hogy szó sincs huligánról, sőt éppen ellenkezőleg, egy felszentelt kolumbiai pap osztotta ki az óriási jobbost.
A verekedést követően a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) már jelezte, hogy vizsgálatot indít az abban résztvevő focisták ellen, így Núnez is számíthat még egy külön büntetésre, amellett, hogy sok uruguayi szurkoló már eleve őt támadja, mondván, egy egész tornára való helyzetet puskázott el.