A négytagú hallgatói csoportok egyike műhóval borított, fedett sípályát és szórakoztatócentrumot tervezett Gárdonyba, a másik kiállításoknak otthont adó, a porcelánkészítés folyamatát reprezentáló Zsolnay-alkotóházat a pécsi manufaktúrához közeli ligetbe. Akadt olyan csapat is, amely kidolgozta a büféjellegű egyetemi menzarendszer alapjait.
A program vezetője, Balogh Sára elmondta, hogy a negyedéves közgazdászhallgatók immár hagyományosan úgy kapnak jegyet üzleti tervezés tantárgyból, ha átfogó, 80-100 oldalas munkát készítenek, amelyben nemcsak ötleteiket írják le, hanem pontosan lefektetik egy elképzelt vállalkozás megvalósításának, működésének feltételeit, továbbá jövőbeni kilátásait.
"A hallgatók így a gyakorlatban is megtapasztalják, milyen dokumentumok szükségesek egy terv megvalósításához, üzletek beindításához, illetve az elért eredményeken túl miként lehet a vállalkozást továbbfejleszteni" - mutatott rá. Balogh Sára utalt arra, hogy a pécsi közgazdászhallgatóknak az elmúlt években mintegy száz használható ötlete volt, több meg is valósult.
A metrókban már alkalmazzák az egymás után gyorsan vetített állóképek keltette mozgásmechanizmusra épülő reklámmédiumot, vagyis azt az eljárást, amelynek köszönhetően a szerelvényen utazók szeme előtt megelevenedik a megfelelő pillanatban megvilágított állóképek sorozata. Emellett pécsi közgazdászhallgatóktól származik a kisállattemető, valamint egy kisvállalkozóknak szóló számítógépes tanácsadó program terve is.
A program vezetője megjegyezte ugyanakkor: a diákok üzleti terveinek hasznosítását nehezíti, hogy azok az oktatási program részei, és egyelőre még tisztázatlanok az e szellemi termékekre vonatkozó szerzői jogi kérdések.
Balogh Sára sajnálatát fejezte ki, hogy a hallgatók ötletei közül az elmúlt években többet "elloptak" a vizsgaprezentációra érkező vendégek, akik később azokat mint saját elképzeléseiket értékesítették vagy valósították meg. Ezért a hallgatók nem is tudják eldönteni, örüljenek vagy sem, ha ötleteik részletei nagyobb nyilvánosságot kapnak.