A Barcelona alig egy hónapja szó szerint verhetetlennek látszott, aztán ugyanúgy kifulladt, mint két éve. Mi lesz ebből?
Nem számít büntetett előéletűnek, jár neki a havi 120 ezer.
Ante Cacic szövetségi kapitány nagyon örül annak, hogy a magyarok is kijutottak az Eb-re, bár tisztában van azzal, hogy Dzsudzsáék nem érik el Modric és társai szintjét. Interjú.
A megkérdezett jogászok szerint nem fog versenyengedélyt kapni. Végrehajtást kért, a nemzetközi szövetség vizsgálja az ügyét.
Sosem látott patthelyzet a magyar sportban: a bíróság szerint versenyezhet, mégsem törlik el a dopping miatti eltiltását.
A Leicester visszatért a régi angol stílushoz, és egyelőre működik.
Csányi Sándor nem mondta meg, honnan kerített a bank 220 meccsjegyet.
Az úszószövetségnek sok volt 45 millió két percért, Kecskemét 55-öt is gálánsan kifizetett egy negyedolyan hosszú szpotért.
Az OTP elnézést kér, de aki így járt, annak végleg elszállt a jegye.
Vége a januári átigazolási időszaknak. A kisebb klubok tobzódtak.
Az úszószövetség először csak az idősíkokat keverte. Most kiderült, hogy az amerikaiak már szóltak Hosszú versenyéről.
Hosszú Katinkának nem kell a szövetség 12 milliója, ha cserébe a vb-t kell reklámozni. Pénz helyett profi feltételeket akar.
Fordulás közben, sarokkal tette Suárez elé.
Nagyon kiosztotta a szövetséget a legjobb magyar úszónő.
Három csapatnak kell drukkolnunk. Mi kell még a kijutáshoz?