Leclerc újfent elmondta, hogy nehéz hétvégére számít.
A britnek csak 2023 végéig van szerződése, így az ausztrált tartalékversenyzőként érkezhetne hozzájuk.
Lewis Hamilton az Olasz Nagydíjon a rajtrács végéről indul majd, miután motorcsere miatt büntetést kapott.
Verstappen önbizalma sziklaszilárd, Péreznek viszont van mit behoznia a csapattársán.
A csapat még Spában ütközött nehézségekbe, amelyekről most Andrew Shovlin pályamérnök beszélt.
Az ausztrál azt mondja, hogy nem számít hányszor kerül padlóra, ő minden egyes alkalommal fel fog állni onnan.
Hamilton főnöke nehezen viseli, hogy a Red Bull jött ki jól a szabályváltoztatásból.
Az FIA-n múlik, lesz-e újabb amerikai pilóta az F1-ben.
Az ausztrál pilóta menedzsere túlzónak érzi az Alpine állításait.
Monzában is komoly hátránnyal indulhat a botrányos hétvégéket produkáló csapat.
A hazai közönség nagy örömére olasz pilóta is versenyez Monzában.
A csapat is jól járt azzal, hogy meghívták a gyönyörű holland sportolónőt.
A jubiláló Scuderia nem először cseréli le a hagyományos piros festést.
A négyszeres világbajnok szerint ideje lenne levetkőzni ezt az ódivatú hozzáállást.
Daniel Ricciardo a Holland Nagydíj után úgy véli, Forma-1-es szezonja végleg elérte a mélypontot.