Kipróbáltuk, hogyan állja meg a helyét a Galaxy J5 és J7.
Fülhallgatókkal, tévékkel, projektorokkal és telefonokkal is készült a cég.
A 9 ezer forintos okosóra tesztje után feljebb léptünk egy kategóriát. Vajon megéri?
De mindkettőben közös, hogy egyik sem találja el - páros teszt!
Lényegesen kevesebb számítási teljesítmény kell hozzá, mint korábban.
A tervek szerint ez később egy érzelmek megjelenítésére alkalmas arccal is bővül majd.
A SpaceX ruha már működik, és olyan, mintha egy sci-fi filmből jött volna.
Az új telefon mindenben a csúcsot képviseli, mégis inkább biztonsági játék.
Ha augusztus végéig intézkedik, még az egyenlegét is visszakaphatja.
Ezek a frissen bejelentett Android 8.0 Oreo legfontosabb újdonságai.