Norvégiában van két szikla, ahová csak a legbátrabbak merészkednek fel. A túra kemény, cserébe viszont remek fotókat lehet készíteni.
Idilli arborétumokban lehet bóklászni, középkori freskókban gyönyörködni, de van Isis-szentély is, és a vasfüggönynek is állítottak múzeumot.
Amerika nem a konyhaművészetéről híres, de New Yorkban pár nap alatt végigehetjük a világot. Ráadásul még egy Michelin-csillagos élményre sem kell egy vagyont költeni.
Volt, ahol örömmel fogadtak, és volt ahová csak besurrantam. Az egykori pompás épületekből néhányat felújítottak, mások elhagyottan állnak.
Olcsóbb és otthonosabb, mint szállodában lakni, a növekvő keresletre pedig itthon is egyre többen rámozdulnak. Kinek éri meg belevágni a lakáskiadásba, és mik a buktatók?
Ez a metropolisz még azoknak is bőven tartogat izgalmat, akik jól ismerik. Lenyűgöző graffitik, harlemi gasztrotúra és egy ízléses felhőkarcoló.
Hogyan lehet a hagyományokat megőrizve új vendégeket becsalogatni? Négy példát mutatunk be Magyarország egyik legszebb vidékéről.
A New York-i Waldorf Astoria a világ egyik legpatinásabb szállodája. Beleshettünk a színfalak mögé, és kipróbáltuk az eredeti Waldorf-salátát is.
1916 óta ugyanaz a cég árulja a hot dogot, és 1927 óta itt zakatol a világ egyik legmenőbb hullámvasútja.
Nem kell ahhoz technkai megszállotnak lenni, hogy valaki jól érezze magát egy rádiómúzeumban. Kettőt is megnéztünk, és visszarepültünk az időben.